Infostart.hu
eur:
361.53
usd:
315.19
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Stumpf: A kisebbségi kormányzás az előrehozott választások előszobája

Minden jel arra mutat, hogy a kisebbségi kormányzás felé haladunk, és ez az előrehozott választások előszobáját jelenti - mondta el az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a szociálliberális kormányzás elhúzódó agóniájára lehet számítani a következő időszakban, mert a koalíciós felek láthatóan tartanak egy rendkívüli választástól. Hozzátette: az ország úlyos válságban van, amelyet széles társadalmi támogatottsággal, illetve összefogással lehet megoldani.

A koalíciós pártok olyan csapdahelyzetbe manőverezték be magukat, ahonnan egyikük sem tud komoly vérveszteség nélkül kijönni - mondta az InfoRádiónak Stumpf István politológus.

A Századvég Alapítvány elnöke kiemelte: nem úgy tűnik, hogy az SZDSZ és az MSZP felülkerekedne a bizalmi válságon, amely inkább elmélyül, a két pártban a túlélésért folytatott belső harc pedig tovább szűkíti a kormány mozgásterét, miközben az ország tönkremegy.

A kisebbségi kormányzás fegyelmezett és felelősségteljes viselkedést igényel a kormány és az ellenzék részéről is, de ennek nincsenek meg a hitelességi, legitimációs, bizalmi feltételei - hangsúlyozta Stumpf István. Az elemző szerint a kisebbségi kormányzás a rendkívüli választás előszobája, ugyanis nehezen hihető, hogy két éven keresztül el lehet vergődni a következő választásokig, miközben ilyen súlyos gazdasági helyzettel kell szembenéznie a kormánynak, reform helyett improvizálnak, és az ország lemarad a versenytársaitól.

Az egyik lehetséges forgatókönyv Gyurcsány Ferenc lemondása, de nem erről ismerjük, hanem arról, hogy küzd, amíg lehet - hangsúlyozta.

A Századvég Alapítvány elnöke kiemelte: mélyen megsértették egymást a koalíciós felek, és olyan helyzetbe kerültek, amelyben nehezen képzelhető el olyan bizalmi megoldás, amely után az SZDSZ és az MSZP a következő két évet békében és barátságban tölti el.

Agónia

Súlyos válsághelyzet állt elő a koalíción belül, amit nehéz érdemben a rendkívüli választások kiírása nélkül kezelni - vélekedett a politológus. Hozzátette: az előrehozott választásokat legkorábban ősszel lehetne megtartani, de csak akkor, ha a kormányon lévők úgy gondolják, hogy másként nem kezelhető a helyzet. Stumpf István szerint most úgy tűnik, hogy nem az előrehozott választásokban gondolkodnak az MSZP és az SZDSZ politikusai.

A szociálliberális kormányzás elhúzódó agóniájával kell számolni, mert attól tartanak, hogy súlyos vereséget szenvednének egy előrehozott választáson - hangsúlyozta.

A Századvég Alapítvány elnöke szerint a rendszerváltáséhoz hasonló válsággal nézünk szembe, és széles társadalmi összefogás kell ahhoz, hogy ki lehessen lábalni a bajból. Olyan politikai erő tudja a konszenzust megteremteni, amely mögött széles támogatás van - tette hozzá.

A nyugat-európai példák alapján a kisebbségi kormányzás fegyelmezettebbé és felelősségteljesebbé teszi a politizálást, de a politológus hangsúlyozta azt is: nem tudja elképzelni, hogy egyik napról a másikra át tudnánk térni a betartás demokráciájából az együttműködés kultúrájába.

Stumpf István szerint az állam bizonyos funkcióit meg kell erősíteni, a szabályozó szerepet egyértelművé kell tenni, és a normák becsületét vissza kell állítani. Hozzátette: a politika zsákmányrendszere alól ki kell szabadítani a közigazgatást.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×