Infostart.hu
eur:
361.48
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kóka: az adórendszer jelentős átalakítására van szükség

Kóka János, a Szabaddemokraták Szövetsége elnöke, volt gazdasági miniszter szerint sürgősen hozzá kell fogni az állami kiadások jelentős lefaragásához, mert csak így lehet elkezdeni az országban az adóterhek csökkentését, az adórendszer nagymértékű átalakítását.

Az SZDSZ elnöke ezt a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásán mondta, hozzátéve, az adóztatás átalakítása azért égetően fontos, mert e nélkül az ország versenyképessége tovább romlik, még a szomszédos államokkal való összevetésben is.

Kóka az előadás előtt leszögezte, bár a koalíciós válsággal foglalkozik két nap óta, politikai kérdésekről nem kíván megnyilatkozni. Kiemelte: a konvergencia programot végig kell vinni, már csak azért is, mert annak módosítása, vagy feladása értelmetlenné tenné az elmúlt két év áldozatait.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a versenyképesség javítása nélkül stagfláció - alacsony növekedési ráta mellett tartós infláció - fenyeget az országban. "Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha a vállalkozásokra rakódó adóterheket és az élőmunkát sújtó elvonásokat csökkentjük" - húzta alá Kóka János.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×