Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Göncz: Precedensértékű a szlovák beavatkozás

A pilisszentkereszti Szlovák Ház elköltöztetéséről hozott döntés visszavonására kérte az önkormányzatot a kisebbségi ombudsman; Göncz Kinga külügyminiszter szerint beavatkozásával a szlovák kormány elismerte a kisebbségek kollektív jogait.

Kállai Ernő az InfoRádióban elmondta: megvizsgálta az ügyet és megítélése szerint a helyhatóság több jogszabályt is megsértett az elmúlt két évben, ami hátrányosan érintette a szlovák nemzetiségűeket.

Az országgyűlési biztos hozzátette: azt javasolja, hogy a falu vezetése a szlovák kisebbségi önkormányzattal közös testületi ülésen rendezze a Szlovák Ház tulajdoni viszonyát, valamint az ingyenes helyiséghasználat kérdését.

Göncz: Precedensértékű az ügy

A magyar külügyminiszter szerint nem tekinthető többségi-kisebbségi ügynek a pilisszentkereszti Szlovák Ház elköltöztetésének kérdése.

Göncz Kinga az InfoRádióban ugyanakkor hangsúlyozta: azzal, hogy a szlovák kormány beavatkozott a vitába, bizonyította, a határon túl élő kisebbségek ügye nem csak az adott ország belügye.

A politikus azt mondta: a pozsonyi vezetés a lépéssel a kisebbségi közösségek kollektív jogait is elismerte, így Magyarország reméli, hogy ezután Szlovákiában is fokozott érzékenység lesz az ottani kisebbségi jogok iránt.

A szlovák külügyminisztérium nem sokkal Göncz Kinga nyilatkozata után közölte: Szlovákia semmiképpen sem ismeri el a kisebbségek kollektív jogait.

Szlovák többség

Hétfőn a településre látogatott Sólyom László köztársasági elnök, aki azt mondta: nem nemzetiségi, hanem helyi hatalmi ellentét okozta Pilisszentkereszten a Szlovák Ház ügyében kialakult vitát.

A pilisszentkereszti szlovák önkormányzat irodájának átköltöztetéséről múlt kedden döntött a helyhatóság; a határozat miatt a pozsonyi kormány is tiltakozott.

A falu az ország egyetlen szlovák többségű települése; a legutóbbi népszámláláson a lakosság 54 százaléka vallotta magát szlováknak.

Hanganyag: Szabó Zsuza

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×