Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Egy hónapja maradt a kormánynak - a nap legfontosabb hírei

Tisztán MSZP-kormány váltja májustól a koalíciót, külföldi lapok szerint csökkenti a reformok esélyét az SZDSZ kiválása, a jegybankelnök szerint a fejlődés gátja a magas újraelosztási szint - a nap hírei.

Széthull a koalíció

Szocialista kisebbségi kormányzás váltja fel májusban az MSZP-SZDSZ koalíciót; a szabad demokraták konstruktív ellenzékként dolgoznak majd a parlamentben. Ezt a két párt vezetői jelentették be a koalíciós egyeztetés után. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője elmondta: az SZDSZ a kormányon kívülről fogja támogatni a konvergencia-program végrehajtását, a gazdasági növekedés ösztönzésére hozott intézkedéseket és a szerkezeti reformokat. A politikus cáfolta, hogy az MSZP miniszterelnök-cserére készülne, és - mint hangsúlyozta - nem lesz bizalmi szavazás sem. Gusztos Péter szabad demokrata frakcióvezető-helyettes arról beszélt, hogy a koalíció felmondását formálisan a párt küldöttgyűlése mondja majd ki; a tanácskozást legkorábban április 26-27-ére hívhatja össze a szombaton ülésező országos tanács. Hozzátette: az SZDSZ a jövőben minden olyan parlamenti döntést támogat, ami a konvergenciaprogram megvalósítását, a gazdasági növekedés beindítását és a szükséges reformok, átalakítását célozza. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfő reggel váltotta le Horváth Ágnes egészségügyi minisztert; az SZDSZ ezután döntött a koalíció felmondásáról.

Fidesz-kritika

Nem tartja alkalmasnak az ország irányítására a kormánykoalíciót a Fidesz. Navracsics Tibor, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője a szövetség elnökségi ülése után azt mondta: az MSZP és az SZDSZ politikusai felelőtlenek, intézkedéseik, kijelentéseik hatását nem tudják felmérni, és ezzel Magyarország jövőjét veszélyeztetik. Úgy vélte: a koalíciós marakodás nem politikai ellentétekről, hanem pozíciók elosztásáról szól. A frakcióvezető hozzátette: a politikai válságot hamarosan gazdasági is követheti.

Lapvélemények

Egy brit lapelemzés szerint valószínűleg nem tudja keresztülvinni az állami szektor népszerűtlen átalakítását a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista kormány, miután az SZDSZ kiválik a koalícióból. A Financial Times azt írta: egy gyenge kisebbségi kormány esetén az is kérdésessé válna, hogy Magyarország képes-e fenntartani az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges reformokat, amelyeket az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap sürget. A német Süddeutsche Zeitung is beszámolt a magyar kormányválságról. Az újság szerint a szabad demokraták döntése nyomán az egészségügyi reform teljes kudarc előtt áll.

Magas újraelosztási szint

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint Magyarországon a fejlődést gátolja, hogy a gazdaságban kicsi a verseny, még mindig magas az állami tulajdon aránya és a szomszéd országokhoz képest magas az állami újraelosztás aránya. Simor András a Pécsi Pénzügyi Napokon azt mondta: Magyarország olyan jóléti rendszert működtet, amelynek költségei nincsenek összhangban a gazdaság nyújtotta lehetőségekkel. Ráadásul a rendszer számos olyan ösztönzőt tartalmaz, ami az emberek egy részét hosszú időre távol tartja a munkaerőpiactól.Ombudsmani állásfoglalás

A pilisszentkereszti Szlovák Ház elköltöztetéséről hozott döntés visszavonására kérte az önkormányzatot a kisebbségi ombudsman. Kállai Ernő az InfoRádióban elmondta: megvizsgálta az ügyet és megítélése szerint a helyhatóság több jogszabályt is megsértett az elmúlt két évben, ami hátrányosan érintette a szlovák nemzetiségűeket. Hozzátette: azt javasolja, hogy a falu vezetése a szlovák kisebbségi önkormányzattal közös testületi ülésen rendezze a Szlovák Ház tulajdoni viszonyát, valamint az ingyenes helyiséghasználat kérdését.

Takarítani kell

Az Országos Választási Iroda határozata értelmében egy héten belül kell eltávolítani a közterületekről a március 9-e előtt kihelyezett népszavazási plakátokat. Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezekben az ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.

Váltás a BRFK-nál

Indoklás nélkül felmentette beosztásából a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettesét Draskovics Tibor igazságügyi- és rendészeti miniszter. A rendőrség tájékoztatása szerint Nagy-Juhák István az országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére távozik, miután nem fogadta el a Bencze József által felkínált hasonló beosztást.

Önálló Õrség

Visszanyerte önállóságát az Õrségi Nemzeti Park, amely több mint egy évig a Fertő-Hanság Nemzeti Park fennhatósága alatt működött. A kormány még januárban döntött az ügyben, azóta elvégezték a két intézmény különválasztását.

Szigor a vasúton

Szigorítja a menetjegyek ellenőrzését a MÁV-Start, így áprilisban a peronkapukkal ellátott pályaudvarokon az általános menetjegy- és bérletvizsgálatok mellett tételes ellenőrzésre is számíthatnak az utasok. A társaság közlése szerint a Nyugati, a Déli és a Keleti pályaudvaron az érvényes menetjegyek és bérletek mellé igénybevett kedvezményekre jogosító dokumentumokat is vizsgálják majd munkatársaik.

Sztrájkveszély

Szerdán folytatódnak a tárgyalások a BKV vezetősége és a szakszervezetek között a tervezett járatritkításokról. A hétfőre meghirdetett sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásról legközelebb csütörtökön egyeztetnek.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×