Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.36
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Új könyvekkel küzdenének a diszlexia ellen

Ötéves kortól már az iskolára kellene készíteni az óvodásokat, és új olvasást tanító tankönyvekre is szükség lenne - véli Bujdosó Éva, a Dyslexiás Gyerekekért Egyesület alapító tagja. Magyarországon körülbelül 90 ezer diszlexiás gyerek van, az iskoláskorúak 10 százaléka küzd olvasási nehézségekkel.

Az európai adatok szerint az iskolába járó gyermekek 10 százaléka diszlexiás - mondta az InfoRádióban a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület alapítója.

Sieglerné Bujdosó Éva logopédus szerint az olvasási nehézségek csökkentése érdekében elsősorban a olvasókönyveket kellene átformálni. Azokban ugyanis szavakat kell olvasniuk a gyermekeknek, ráadásul szótagokra bontva, holott a szóképes olvasás idegen a magyar nyelv fonetikai szerkezetétől.

Szerinte megoldás lenne az is, ha az óvodásokat már ötéves kortól próbálnák felkészíteni az iskolára. Mindehhez azonban a pedagógusképzésen is változtatni kell.

Az sem használ, hogy sok gyermeket nyolcéves korági tartanak az óvodában, csak mert hátrányos helyzetű vagy túl mozgékony.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×