Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
320.85
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Több tízezer polgárőr ellenőriz húsvétkor

A polgárőrség is segíti a rendőrség húsvéti ellenőrzési munkáját, és közreműködik a körmenetek biztosításában is - mondta az InfoRádiónak az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese.

Markos György közölte: az elsődleges feladat a közlekedésbiztonság és a körmenetek biztosítása, emellett felügyelik a temetőket is.

A polgárőr szövetség elnökhelyettese szólt arról is, hogy már az ország településeinek több mint felében működik polgárőrség, körülbelül 80 ezer fős összlétszámmal, és húsvétkor minden bizonnyal több tízezren részt vesznek a munkában.

A polgárőrök szerencsés esetben rendőrökkel közösen dolgoznak, de ha az adott helyen nincsenek jelen az utóbbiak, akkor egyedül hajtják végre a feladatokat - tette hozzá.

Markos György kitért arra is, hogy nagyon ritkán érkezik panasz a polgárőrök munkájára, a testület öntisztulási folyamata nagyon jól halad, az alkalmatlan, etikátlanul viselkedő tagokat kizárják maguk közül.

Szűrőakció

A rendőrség fokozott ellenőrzéseket tart a fővárosban szombattól hétfőig, az ittas járművezetők, a gyorshajtók és az agresszív vezetők kiszűrésére.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint az akció a közúti közlekedési balesetek megelőzését és a lopott járművek felderítését is szolgálja.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×