Infostart.hu
eur:
365.56
usd:
321.08
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Maratoni futás a kisiskolákért

Maratoni futóláncot indít a kisiskolák megmentéséért több szervezet, mert ezzel akarják felhívni a figyelmet az intézmények nehéz helyzetére.

A kormány és az Országgyűlés által létrehozott finanszírozási keret rendkívül nehéz helyzetbe hozta a kistelepülések iskoláit - mondta az InfoRádiónak Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A szervezet a magyar Nevelők és Tanárok Egyesületével, valamint az Élőlánc Magyarországért Mozgalommal együtt maratoni futóláncot indít, hogy ezzel hívják fel a problémára a figyelmet.

A tervek szerint a résztvevők Telkibányából indulnak és összesen 250-350 kilométert teljesítenek. Az útvonal az észak-magyarországi kistelepüléseket, valamint néhány nagyvárost érint. A PDSZ elnöke elmondta, hogy a kistelepülési iskolák pedagógusait, szülőket, valamint önkormányzati képviselőket várják a váltóba, hiszen róluk és gyermekeik érdekében szervezik az akciót.

A futólánc végcélja Budapest, ahol vagy a Parlament vagy az Oktatási Minisztérium elé fognak megérkezni a résztvevők. A futók petíciót nyújtanak majd át Szili Katalin házelnöknek.

A mostani akció a tavaly ősszel kezdődött, a falusi iskolák és óvodák megmentéséért indított kezdeményezés folytatása. Civil szervezetek a közoktatási törvény 2006-os módosítása ellen folyamatosan tiltakoznak. A törvény értelmében a kisiskolák alsó tagozatait nagyobb intézményhez lehet kapcsolni. Az összevonásokkal és a normatíva csökkentésével több kistelepülés iskolájának működése került veszélybe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×