Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
320.75
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Magyar Bálint: "A népszavazás eredménye bénító hatással van a reformokra"

Nem történt olyan szabálytalanság az SZDSZ tavalyi tisztújító küldöttgyűlésén, amely befolyásolta volna az elnökválasztás kimenetelét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője a párt belső jelentésére alapozva. A liberális párt politikusa ugyanakkor elképzelhetőnek tartja az elnökválasztás megismétlését.

A két elnökjelölt, és azok közvetlen stábja nem volt érintett a Szabad Demokraták Szövetségének tavalyi tisztújító küldöttgyűlésen történt szabálytalanságokban - mondta a párt ügyvivője az InfoRádió Aréna című műsorában. Magyar Bálint hozzátette: a lefolytatott belső vizsgálat feltárta, hogy a két napon át négy küldött helyett mások szavaztak.

A vizsgálat során harminc küldöttet kérdeztek meg: hallottak-e arról, hogy Kóka János érdekében történt a csalás, de erre mindegyikük nemmel válaszolt. Többen voltak ellenben olyanok, akik azt mondták: úgy tudják, Fodor Gábor érdekében szervezkedtek - közölte a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára.

A szabad demokraták ügyvivője elmondta: az ügyet egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei SZDSZ-es pattintotta ki, aki elégedetlen volt Kóka Jánossal, és úgy gondolta, hogy "borít". Eközben a politikusnak konfliktusa volt a megyei elnökkel is, akiről azt állította: arról beszélt, hogy Kóka János érdekében szervezkedtek. Ettől azt remélte, hogy az elnököt is magával ránthatja - fogalmazott Magyar Bálint.

Az ügyvivő szerint ekkortól a folyamat önmagát gerjesztette: a személyi konfliktus miatt viszonylag megosztott SZDSZ-ben Fodor Gábor hívei abban bíznak, hogy a küldöttgyűlésen történt szabálytalanságok ügye elvezethet egy újabb tisztújításig.

Nagy a valószínűsége, hogy tényleg lesz tisztújítás, hiszen a párton belül jelentős csoportok támadják a vezetést, és kérdőjelezik meg annak legitimitását - közölte Magyar Bálint. A politikus hangsúlyozta: nem azért tartanának előrehozott választást, mert a korábbi alkalmával történt szabálytalanságok befolyásolták az eredményt, hanem azért, mert egyesek erőteljesen szorgalmazzák azt.

Reformok nélkül nem megy

Az SZDSZ ügyvivője szerint bénító hatással van a kormány által elindított reformokra a március 9-i népszavazás eredménye. Magyar Bálint hozzátette: egy kormány mindig kockázatot vállal a reformok megindításával, mivel azok eredménye csak később jelentkezik, míg az érdeksérelmek, amiket a változások okoztak, azonnal megmutatkoznak.

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hangsúlyozta: letöri a kormány cselekvő kedvét, ha politikai vereségként is értékelhető népszavazást tartanak annak tevékenységéről, és további referendumokkal fenyegetnek a reformok megindításának azon szakaszában, amikor még mindenki bizonytalan.

A reformok nélkül viszont az ország tönkremegy - jelentette ki a szabad demokraták ügyvivője.

Az egészségügyi reform kapcsán még nem döntött a kormány, a koalíciós pártok tárgyalnak - mondta Magyar Bálint, hozzátéve: az SZDSZ viszi tovább azokat.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Csütörtökön XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert a Vatikánban. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta a Szentatyát, és bejelentette, hogy a kormány átvilágítás után folytatja a Hungary Helps programot. Itthon jogutód nélkül megszűnt 14 kekva, a kormány átalakítja a pedagógus-továbbképzést, az Igazságügyi Minisztérium pedig a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett. A politikai figyelem közben a hétfői rendkívüli ülésre irányul, ahol a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×