Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.64
bux:
151293.97
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Útfelújítás budapesti módra: a munka végén lehet elölről kezdeni

Alig fejeződött be a fővárosi útrekonstrukciós program, már megjelent az első kátyú a Soroksári út néhány éve felújított szakaszán. Szakértő szerint az úgynevezett szőnyegezett utak 5-10 évig bírják, így várható, hogy a most aszfaltozott nagy terhelésű főutak hamarosan megint megjelennek a kátyúk.

Demszky Gábor főpolgármester tavaly augusztus 31-én adta át a teljes hosszában felújított Soroksári utat, ám fél évre rá már megjelent az első kátyú Budapest egyik legfontosabb főútján. A Soroksári utat több szakaszban újították fel, az első - a Tinódi utca és a Haller utca közötti - szakaszt 2003. október 31-én adták át. A négy és fél éve felújított út külső sávja idén télen több helyen felrepedezett, és március elején megjelent az első kátyú is.

Csanádi Csaba, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közútfenntartási igazgatója elmondta, hogy a kátyút szerdán ideiglenesen betömték. Hozzátette, hogy az érintett szakasz 2003-ban kapott 4 centiméteres aszfaltborítást, amit mára több helyen kikezdett a forgalom.

"Ezt a felső réteget, főleg a külső sávban, ahol a teherforgalom túlnyomó része bonyolódik, már helyenként megbontotta a forgalom, helyenként előjöttek azok a hibák, amelyek a kivitelezéskor nem derültek ki."

Csanádi Csaba elmondta, hogy az érintett szakaszon úgynevezett szőnyegezés történt, azaz az út betonalapjához a felújítók nem nyúltak, mindössze a felső, néhány centis aszfaltréteget cserélték ki. Az így felújított útnak a forgalom nagyságától függően 5-10 évig kátyúmentesnek kellene lennie, a teljes útszerkezet-felújítások esetén pedig 10-15 évig kellene bírnia a burkolatnak az igénybevételt.

Kérdésre nem tudta megmondani, hogy az elmúlt évek útfelújítási programjában mekkora volt a szőnyegezés és mekkora a teljes útszerkezet-felújítás aránya.

Az InfoRádió megtudta, hogy az érintett szakaszra mindössze egy éves garanciát adott a kivitelező, így a javítást az FKF Zrt. pénzén kell elvégezni.

Szakértők szerint, ha az első útfelújítások már a várható minimális élettartam alatt fél évvel elkezdenek kátyúsodni, akkor az elmúlt években szőnyegezett főutak a következő években várhatóan sorra megadják magukat és néhány éven belül újra merő kátyú lesz a főváros főúthálózat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×