Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

KSH: 6,8 százalékkal csökkent a reálkereset

A bruttó átlagkeresetek januárban 1,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,2 százalékkal mérséklődtek, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 7,1 százalékos növekedése mellett - 6,8 százalékkal csökkent a tavaly januárihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.

A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete januárban a köztisztviselői illetményalap 5 százalékos növelése mellett 14,6 százalékkal csökkent, a versenyszférában dolgozóké viszont 9,7 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. A januári keresetek a közszférában a 13. havi keresetnek nem a teljes összegét, hanem csak időarányos részét, nyolctizenkettedét tartalmazták, szemben a 2007. évi bázissal.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete januárban 206,2 ezer forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 179,1 ezer forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 281,6 forintot ért el. A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 125,1 ezer forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90,9 ezer forint, a szellemi foglalkozásúaké 162,9 ezer forint.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészét tekintve 2008 januárjában átlagosan 2 millió 725 ezer volt. A költségvetési szférában 710 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 934 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 5,8 százalékkal csökkent a létszám.

A 215,3 ezer forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1 százalékkal volt kevesebb az előző év januárinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,2 százalékot tett ki.

A KSH korábbi közlése szerint tavaly decemberben nőtt a bruttó átlagkereset 4,8 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 2,2 százalékkal, viszont a reálkereset 4,8 százalékkal csökkent. A múlt év egészében a bruttó átlagkereset 8 százalékkal, a nettó átlagkereset 2,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 4,8 százalékkal csökkent.

Egy évvel ezelőtt a hivatal azt közölte, hogy 2007 januárjában a bruttó átlagkereset 7,1, a nettó 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a januári reálkereset 6,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×