Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Véget ért a diákok Európai Parlamentje

Százhúsz magyar középiskolás vehetett részt a szerdán véget érő Európai Parlamenti Modell elnevezésű nemzetközi mozgalomban, amelynek során a diákok azt szimulálták: hogyan is működik a brüsszeli és a strasbourgi jogalkotás.

A mozgalom magyar koordinátora a Diákok egy Felelős Társadalomért Alapítvány, aminek tagja a Terror Háza Múzeum főigazgatója is. Schmidt Mária az InfoRádiónak elmondta: fontos, hogy a diákok már ilyen fiatal korban felelősséget érezzenek a döntéseikért.

Mint mondta, a diákokat nem szabad elzárni a politikától, hiszen az egy olyan tevékenység, amelynek során az ember a saját és a közössége érdekeit tudja érvényre juttatni. A politikához mindenkinek köze van, és mindenkire vonatkozik.

Épp ezért már a fiataloknak is át kell látniuk a folyamatokat, azt, hogy hogyan zajlik a döntéshozatal akár Magyarországon, akár az Európai Unióban - közölte Schmidt Mária.

A Model European Parliament elnevezésű projekt egy holland középiskolai tanárnő kezdeményezésére indult, és néhány év alatt nemzetközi méretűvé szélesedett. Lényege, hogy középiskolás tanulók egy hétre "EP-képviselőkké" válnak, s az igazi parlament munkájához hasonló közelítenek meg olyan problémákat, amelyek az Európai Unió polgárait érintik.

A diákoknak természetesen meg kell ismerniük az európai integráció történetét és intézményeit, az egyes tagállamok és tagjelölt országok sajátosságait, olykor eltérő érdekeit, amihez a magyarországi külügyi képviseletek naprakész és alapos segítséget nyújtanak.

Magyarországon tíz jó hírű gimnázium 110 tanulója vesz részt minden évben ezen a rendezvényen, amelyen minden iskola egy országot képvisel.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×