eur:
387.91
usd:
359.77
bux:
69279.48
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

MÁV: nincs veszélyben a vasúti közlekedés

A MÁV üzletági általános vezérigazgató-helyettese szerint nem veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát az, hogy a vasúttársaságnak továbbra sincs meg a pályavasúti működési engedélye.

Mosóczi László az InfoRádióban közölte: a 2006 decemberében elindított engedélyeztetési folyamat a MÁV-ból kiszervezett cégek megalakulásával többször késedelmet szenvedett.

Elmondta: az ország egész területére igazolni kell például azt, hogy a vasúti pályahálózatot övező valamennyi földterület tulajdoni viszonyai rendezettek.

Hozzátette: reményeik szerint még ebben a hónapban benyújtják az összes hiánypótlást a Vasúti Hivatalhoz.

Mosóczi László azt is elmondta: elképzelhető, hogy a jövő év január elsejétől vagy legkésőbb 2010 elejétől külön cég jön létre a MÁV pályavasúti hálózatának fenntartására, üzemeltetésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megint narancssárgára színeződött a Sajó vize

Baj van a határnál
Megint narancssárgára színeződött a Sajó vize

„Az elmúlt időszakban megint narancssárgára színeződött a Sajó folyó vize” – tájékoztatott Jerga Tibor, a szlovákiai Alsósajó község polgármestere. A szlovák környezetvédelmi minisztérium közölte, tárgyal a két éve természeti katasztrófát megélt folyóval kapcsolatos szükséges intézkedések finanszírozásáról.

A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

Tartsuk tiszteletben és ne bántsuk az olimpiai bajnok úszó Milák Kristófot, ezt kéri a szurkolóktól Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Beszélt a hatszoros olimpiai aranyérmes kajakozó Kozák Danuta visszatéréséről és az esélyesség kezeléséről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Tőzsdei stratégiaépítés kezdőknek - díjmentes, interaktív online előadás

Tőzsdei stratégiaépítés kezdőknek - díjmentes, interaktív online előadás

Sokan szeretnének a mostani tőzsdei árfolyammozgások idején is kiharapni egy nagy falatot az elérhető tőzsdei profit tortájából, de kevesen veszik a fáradságot, hogy kereskedési tervet készítsenek, legyen szó akár rövidebb vagy hosszabb távú befektetésről. Legtöbben össze-vissza, az őket érő impulzusok alapján, rendszer nélkül kereskednek. Részben ez az oka annak, hogy a legtöbb kereskedő veszteséges. Webináriumunkon megismered a stratégiaépítés témakörét és legfontosabb lépéseit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×