Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

"A tehetősek, nem a tehetségesek mennek majd egyetemre"

Egyre kevesebb az első generációs értelmiségi, aminek anyagi okai is vannak - állítja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke. Miskolczi Norbert a HÖOK tanulmányára hivatkozva arra figyelmeztet, hogy a tandíj bevezetésével nem a tehetségesek mennek egyetemre, hanem azok, akiknek pénzük van.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium sosem vizsgálta, hogy mennyibe kerül hallgatónak lenni. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája most olyan kutatást végez, amelyből kiderül, hogy a hallgatóknak honnan van pénzük, és, hogy mire költik azt - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke.

Miskolczi Norbert közölte: a 90-es években a hallgatók "fő munkahelye" az egyetem volt, emellett csak keveseknek volt idejük vagy lehetőségük dolgozni. Ma már a nappali tagozatos hallgatók harmada dolgozik tanulás mellett: 30 százalékuk részmunkaidőben, 10 százalékuk teljes munkaidőben, a többségük pedig alkalmi munkákat vállal.

Tanulmányok bizonyítják, hogy továbbra is komoly előnyt jelent diplomás szülők gyermekének lenni a felsőoktatásba való bejutás szempontjából. Ennek anyagi és kulturális okai is vannak: a diákokat az általános és a középiskola során sokkal jobban tudja támogatni a családja, amelynek tagjai - végzettségük révén - olyan állásokban dolgoznak, amelyekből képesek finanszírozni a nagyvárosi életet - tette hozzá a HÖOK elnöke.

Nem érik el a céljukat

A törvényes keretek között minden lehetőt megtettünk annak érdekében, hogy megértessük a kormánnyal, milyen rossz a tandíj - jelentette ki Miskolczi Norbert.

A HÖOK elnöke szerint a népszavazás olyan esemény lehet, amely ráébreszti a jelenleg kormányozó politikusokat arra, hogy a tandíj bevezetésével nem azt érik el, amit szeretnének: nem lesz jobb minőségű a felsőoktatás, és nem hat majd motiváló erőként a hallgatók számára.

Azok mennek majd orvosnak, pedagógusnak, akiknek van évi 105, vagy akár 225 ezer forintjuk, nem pedig azok, akik tehetségesek - fűzte hozzá Miskolczi Norbert.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×