Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Nem vettek őrizetbe senkit a Molotov-koktélos támadások ügyében

A korábbi információkkal ellentétben nem vettek őrizetbe senkit a rendőrök a politikusok elleni Molotov-koktélos támadások ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre az InfoRádióban kiemelte: több embert meghallgattak, valamint tucatnyi budapesti és vidéki helyszínen házkutatást tartottak, de az ügynek továbbra sincs gyanúsítottja, és nem is vettek őrizetbe senkit.

A főügyész elmondása szerint az elszámoltatás, kihallgatás után minden tanút elengedtek. A hajnali akció során házkutatásokat is tartottak, ezek során több eszközt lefoglaltak, de hogy ezek összefüggésbe hozhatók-e a támadásokkal, azt szakértőknek kell megvizsgálnia - tette hozzá.

A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője azt hangsúlyozta, hogy további vizsgálatokra és ellenőrzésre van szükség az ügy feltárására, azonban a nyomozásról annak sikeressége miatt nem árult el részleteket.

Február 8-ára virradóra ismeretlenek három településen - Gödön, Dunaújvárosban és Kunhegyesen - összesen négy szocialista politikus házára dobtak robbanó benzines palackokat. A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény bűntette miatt rendelt el nyomozást.

A főügyészség egyesítette ezeket az ügyeket a Kóka János SZDSZ-elnök és a Hiller István MSZP-alelnök házát ért decemberi támadások miatt indult nyomozásokkal.

Ezzel egy időben a rendőrség Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kérésére kiemelt jelentőségű ügyként kezelte az esetet és 10 millió forintra emelte a nyomravezetői díjat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×