eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Dupla összegről szól a fizetési felszólítás

A Főpolgármesteri Hivatal 50-120 százalékkal magasabb összegű luxusadóról küldött ki fizetési felszólítást az értékes ingatlannal rendelkezőknek - értesült a Napi Gazdaság. Az emelésre vélhetően a luxusadóról szólótörvény végrehajtási utasítása adott módot, amely szerint az adó mértéke két évig nem változtatható, ezt követően azonban lehetőség nyílik korrekcióra.

Az ingatlanok megállapításához a főváros adóügyi osztálya az APEH segítségét és véleményét is kérheti. A luxusadó esetében emelés nélkül is bevétel növekedés várható, hiszen januártól a vállalkozásoknak is fizetniük kell az adónemet.

A megkérdezettek 70 százalékának van valamilyen információja Gyurcsány Ferenc hétfőn elhangzott évértékelő beszédéről, és tízből hárman részben vagy egészben hallották a beszédet, míg körülbelül ugyanennyien a híradásokból értesültek róla - derült ki a Népszabadság megbízásából a Szonda Ipsos által, február 20-án készített felmérésből. Eszerint a megkérdezettek 43 százaléka tudott valamilyen elemet említeni a kormányfő parlamenti beszédéből, a leggyakrabban említett téma a most meghirdetett Új tulajdonosi program volt. A válaszadók valamivel több mint negyede (27 százalék) szívesen venne kedvezményesen részvényt állami vállalatokban. Mindez azt jelenti, hogy több mint kétmillió felnőtt állampolgár gondolkodik el ilyen típusú befektetésen.

Súlyos hiányosságok nehezítik a pályázók helyzetét az uniós források elosztását felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázati kiíró programjainak állandó változása, javítgatása és a beadási határidők változásai miatt - írja a Magyar Nemzet. A hiányosságok annak ellenére fennállnak, hogy az informatikai rendszer kiépítése több százmillió forintba került. A lap szakértőkre hivatkozva azt írja: rendszeres problémát okoz, hogy az NFÜ a pályázatok kiírását követően módosít a kitöltő programokon, megváltoztatja az eredeti feltételeket, vagy a kitöltendő adatlapok nem is hozzáférhetők. Pályázatírók hangsúlyozzák: a gazdaságfejlesztési programok körüli informatikai hibákhoz képest szinte állatorvosi lónak számít az intelligens iskola pályázati kiírása.

Megunta az MSZP a 2006-os kampány előtt életre hívott Amőba alapítvány vergődését - olvasható az index.hu-n. Leváltották az alapítvány gazdasági hátországát jelentő, legalább 100 milliós hiányt felhalmozó cég vezetőjét, és egy Puch László MSZP-pénztárnokhoz köthető cég emberét rakták a helyére. Megeshet, hogy a jövőben a kapcsolat.hu [1] oldalon blogol Gyurcsány Ferenc, holott ezt eddig az Amőba Alapítvány a Modern Baloldalért honlapján [2] tette. Ha a miniszterelnöki napló átköltözik a kormányfő által megálmodott társaság oldaláról a Baja Ferenc és az MSZP-s Táncsics Alapítvány fémjelezte site-ra, akkor valószínűleg jóval többről van szó, mint egyszerű helycseréről.

A bevándorlók ma már a legtöbb fejlett országban magasabban képzettek a helyi lakosságnál - a Világgazdaság szerint ez derül ki az OECD által közölt adatokból. A szervezet tagállamaiban átlagosan minden ötödik "bennszülöttnek" van felsőfokú végzettsége, ugyanakkor a külföldi származásúak körében 24 százalék feletti ez az arány. Magyarországon különösen látványos - közel kétszeres - a különbség; ezt csak Mexikó, Portugália és Törökország múlja felül. A hazánkban élő és dolgozó külföldiek közül a szovjet utódállamokból érkezettek majdnem egyharmada, a román, szlovák vagy délszláv útlevéllel jövőknek körülbelül hatoda, a németeknek majdnem negyede felsőfokú végzettségű.

Európai szinten is a legjobbak között volt Magyarország 2007 negyedik negyedévében a befektetési alapok piacát tekintve - írja a portfolio.hu. Miközben kontinens szerte jelentős tőkekivonásokat szenvedtek el az alapok, addig hazánkban a negatív piaci teljesítmények ellenére is sikerült pozitív nettó értékesítést felmutatni. Az nemzetközi értékesítésű alapok felívelő pályája azonban derékba tört 2007-ben, hasonlóan több kifejezetten nagy európai piachoz. A közép-európai régió tavalyi bővülése kiegyensúlyozottnak tűnik a kontinens más országaihoz képest, és hazán ebben az összehasonlításban is erőteljes eredménnyel büszkélkedhet.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

Pazarlás, élelmiszerválság, éhezés – mit tehetünk, hogyan előzhetjük meg?

A megtermelt élelmiszerek több mint harminc százaléka a szemetesbe kerül, miközben napjainkban már a fejlett országok szegényebb polgárai is kénytelenek lejjebb adni fogyasztásuk mennyiségéből vagy minőségéből – mondta az InfoRádióban az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője. Dexler Dóra figyelmeztetett: nem jó az sem, ha csak a spórolásra gondolunk, mert a legolcsóbb élelmiszer nem feltétlenül a legjobb minőségű.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×