Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.27
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

BRFK: tilos az Opera elé vonulni

Megtiltotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy a Szabadság téri rendezvény résztvevői demonstrációjuk után az Operaház elé vonuljanak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint törvénysértés esetén megteszik a szükséges és arányos intézkedéseket.

Október 19-én egy magánszemély tett bejelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, hogy a Budapesten, a Szabadság téren, hétfőn délután zajló rendezvény után vonulással egybekötött rendezvényt kíván tartani az Operaház előtt - mondta az InfoRádiónak a szervezet szóvivője.

Tafferner Éva közölte: a rendezvényt a BRFK vasárnap a rendezvényt megtiltotta tekintettel arra, hogy a gyülekezési törvény értelmében a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

Budapest rendőrfőkapitánya arra kéri a jogkövető állampolgárokat, tartózkodjanak a határozatilag megtiltott rendezvényen való részvételtől - tette hozzá a szóvivő.

Jogsértő megjelenés esetén, a rendőrség törvényi felhatalmazás alapján a szükséges és arányos intézkedéseket megteszi - jelentette ki Tafferer Éva.

A BRFK szóvivője hozzáfűzte: a hétfői és keddi fővárosi rendezvények jelentős forgalomkorlátozással járnak, ezért a rendőrség mindenkit arra kér, hogy tájékozódjanak az útlezárásokról.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×