Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.38
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

A borzalmas munka: képriport Dominik maradványainak megtalálásáról

A rendőrség megtalálta annak a kisfiúnak a maradványait, akiről az édesanya azt állította, hogy augusztusban a Margitszigetről tűnt el.

A szülők vallomása alapján sikerült megtalálni a Monorierdő szélén található mezőgazdasági területen - egy méterrel a föld alatt - elásva az augusztus elején eltűnt Dominik holttestét - jelentette be Bodnár Zsolt alezredes, a kisfiú ügyében nyomozó csoport vezetője.

Az alezredes elmondta, hogy még a múlt héten az anya a rendőröknek elismerte: "a kutyák marcangolták szét a gyermeket".

Az esetről az anya annyit közölt csak a rendőrökkel, hogy a szerencsétlenség akkor történt, amikor a kisgyermeket egyedül hagyták az udvaron, ő pedig bement a kutyák közé.

A rendőröket ezután elvezette arra a helyre, ahová a szülők talicskával vitték a gyermek holttestét, amely mintegy 1,5-2 kilométerre volt otthonuktól.

Dominik anyja nem tudta pontosan behatárolni azt a helyet, ahova elásták a holttestet, ezért a rendőrök az apa segítségét kérték. A jelenleg hatósági eljárás alatt álló férfit végül sikerült meggyőzni, és ő vezette el a rendőröket a holttesthez.

Az alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy jelenlegi is folyik a nyomozás az adatok pontosítása érdekében, illetve a tragédia körülményeit is csak egy későbbi vizsgálat állapítja majd meg.

A szülőknek egyelőre nincs racionális magyarázata arra, hogy miért nem fordultak azonnal a hatósághoz a szerencsétlenség bekövetkezte után.

<

Fotó: Mihádák Zoltán

A szülők rámutattak arra a kutyára, amelyik szétmarcangolta a kisgyermeket, a kutyát elkülönítették a többi állattól. Dominik sérüléseit összevetik majd a kutya fognyomaival. Hozzátette: a családnak harci kutyái voltak.

Egyelőre kiskorú veszélyeztetése miatt folyik eljárás a szülők ellen, a nyomozás későbbi szakaszában újabb bűncselekményekkel is megvádolhatják őket. Így hatóság félrevezetése és hamis vád miatt is.

Bodnár Zsolt elmondta: az ötmilliós nyomravezetői díjat senki sem kapja meg, hiszen a rendőrség saját erejéből találta meg a kisfiú holttestét, azonban az Emődről szeptember elején eltűnt kislány ügyében továbbra is érvényben van a díj.

Hozzátette: erről bővebb információk nincsenek, hiszen ezzel az üggyel az ORFK nyomozócsoportja foglalkozik, nem a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Takács Dominik az anya elmondása szerint augusztus 3-án a Margitsziget Árpád híd alatti területéről tűnt el. A BRFK XIII. kerületi kapitánysága akkor közigazgatási hatósági eljárást indított az ügyben.

A rendőrök a Margitszigeten és a Dunában is keresték a kisfiút, de a keresés nem vezetett eredményre. A kisfiú eltűnésének napján nyoma veszett apjának is, akit különböző bűncselekmények elkövetése miatt köröztek.

A rendőrök ellentmondásokat fedeztek fel az anya tanúvallomásában, ezért kiterjesztették a helyszíni szemlét a gyermek lakókörnyezetére is, azonban ez sem vezetett eredményre. Az anya korábban megtagadta a hazugságvizsgálatot.

Augusztus végén már gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az anyát, a 38 éves monorierdei asszony azonban megtagadta a vallomástételt.

A rendőrség akkori közlése szerint a bűncselekmény elkövetését az alapozta meg, hogy a nő "vízpart közvetlen közelében felügyelet nélkül hagyta kétéves gyermekét olyan körülmények között, hogy a kisfiú bármikor elindulhatott a víz irányába". Az asszonyt kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították.

A BRFK később elfogta a kisfiú apját a VI. kerületben, azonban a férfi értékelhető, érdemi információval nem szolgált a kisfiú hollétéről. Az apa akkor ügyvédjén keresztül azt közölte, hogy Dominikot bosszúból rabolta el élettársa egyik ismerőse.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

A dalok élni akarnak – Presser Gábor az Arénában

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×