Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
324.95
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Szándékosan fertőzte meg partnereit egy HIV-pozitív férfi Budapesten

Szándékosan fertőzött meg két nőt HIV-vírussal egy budapesti férfi az ügyészség szerint. Súlyos egészségkárosítással vádolják, de szabadlábon van, mert nincs jogalap az őrizetbe vételére - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Júniusban nyújtotta be a XI. kerületi ügyészség a vádiratot a bírósághoz, amelyben a férfit kétrendbeli, súlyos egészségromlást eredményező testi sértéssel vádolta meg - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Morvai Attila közölte: a vádlott már 2000 júliusában tudott arról, hogy HIV-fertőzött, ennek ellenére úgy létesített szexuális kapcsolatot két nővel, hogy ezt nem közölte velük, és nem is védekezett, nem tett semmit azért, hogy a partnereit megóvja.

Az aktusok során mindkét nő megfertőződött HIV-vírussal, az orvosszakértő pedig megállapította, hogy ez a sértetteknél súlyos egészségromlást eredményezett - tette hozzá.

A férfi szabadlábon védekezik, nincs ugyanis olyan speciális jogszabályi rendelkezés, amely kimondaná, hogy vele szemben más eljárási formát kellene alkalmazni, mint egy más bűncselekmény esetében - mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Az ügyészség szóvivője arra a kérdésre nem tudott "megalapozott választ adni", hogy a gyanú szerint másokat is megfertőzött-e a férfi a vírussal.

Közölte: ebben a két esetben vannak meg azok a szükséges bizonyítékok, amelyek alapján a bíróság megállapíthatja a vádlott bűnösségét.Öt vagy hét és fél

Amennyiben a vádiratban foglaltak bizonyítást nyernek, felmerül a gyanúja a súlyos egészségromlást okozó súlyos testi sértés bűntettének, amiért a törvény egytől öt évig terjedő szabadságvesztés büntetést rendel kiszabni alapesetben - mondta az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd.

Magyar György hozzátette: ha ez a bűntett többször fordult elő, vagy az illető más bűncselekményt is elkövetett, akkor a maximális büntetést, hét és fél év szabadságvesztést is kaphat.

Arra a kérdésre, hogy helyes-e hagyni a vádlottat szabadlábon védekezni, az ügyvéd elmondta: nagyon komoly indok kell ahhoz, hogy valakit előzetes letartóztatásba vegyenek.

Hozzátette: elvben felmerülhet, hogy az illető újabb bűncselekményt követne el, ez pedig lehetséges letartóztatási ok lehet, azt azonban - mint mondta - nem tudjuk megítélni, hogy ebben az adott esetben indokolt-e vagy sem.

"Nem tudhatjuk - álláspontom szerint - így most azt, hogy tulajdonképpen ki fertőzött meg kit, a vallomások igazak-e vagy hamisak, azt is ellenőrizni kell, ha önmagára nézve valaki terhelő vallomást tesz, és azt is ellenőrizni kell, ha valaki terhel" - közölte Magyar György.

Az ügyvéd úgy véli: azok, akik jobban ismerik az ügyet és eljártak benne, meg tudták állapítani, hogy nincs szükség az előzetes letartóztatásra, ez azonban az ő felelősségük.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Vasárnap Franciaország a szombati erőszakos tüntetések következményeivel szembesül: egy demonstráló meghalt, több száz rendőr megsérült, és több mint 1800 embert őrizetbe vettek. Több nagyvárosban fosztogatások és gyújtogatások voltak, Limoges történelmi városházája nagyrészt megsemmisült, Emmanuel Macron pedig országos beszédet jelentett be. A zavargásokra Donald Trump és Giorgia Meloni is reagált, miközben Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában és Albániában is folytatódtak a társadalmi feszültségekhez kapcsolódó megmozdulások. Ebben a cikkünkben percről percre követjük a vasárnapi eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×