Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Hankiss: Magyarországnak nincs jövőterve

A törvények nem megfelelőek Magyarországon, mert a politikai osztály tehetségtelen és nem dolgozik eleget - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hankiss Elemér. A szociológus kiemelte: az emberek arra vágynak, hogy a politikusok béküljenek ki. Hozzátette: Magyarországnak nincs jövőterve, pedig az államnak meg kellene határoznia, hogy az elkövetkező 5-10 évben mely iparágakat fejleszti.

A civil társadalom tehetetlen az ellen, hogy a politikában a korrupció az egekig csap - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Hankiss Elemér.

A szociológus kifejtette, mindössze gyanakvás és káromkodás a társadalom válasza, nem pedig szervezett akciók, ami által más országokban sikerült visszaszorítani a korrupciót.

Nem megfelelőek a törvények, és nincsenek is betartva, mert a politikai osztály jelentős része tehetségtelen és nem dolgozik eleget - hangsúlyozta. Hankiss Elemér kiemelte, hogy a politikusok munkájuk egyharmadát egymás szidásával töltik, pedig az emberek békére vágynak.

Ha komoly ügyekről tartanának egy igazi népszavazást, azon az emberek azt mondanák, hogy béküljenek ki a politikusok, és az ország dolgaival törődjenek - tette hozzá.

A szociológus szerint az országnak nincs jövőterve, és nem tudni, hogy 5-10 év múlva miből akar élni az állam.

Meg kellene határozni, hogy mely iparágakat akarjuk fejleszteni, és el kellene dönteni, hogy mire fordítjuk a források jelentős részét, ahogy a finnek, a spanyolok és az írek is tették - vélekedett Hankiss Elemér. Hozzátette: ki kell jelölni két-három területet, amelyek termelik a javakat.

A szociológus elmondta: a tehetségképzés, a biológia, az atomfizika, a szoftveripar és a mezőgazdaság néhány területe erősnek tűnik és sikeres lehet, de egyelőre nincs stratégia arra, hogyan lehetne ebből a legtöbbet kihozni.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×