Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Zuschlag-ügy: újabb politikusokat idéznek be

További ismert politikusok kihallgatását kezdeményezi a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügyben.

A megyei főügyész helyettese az InfoRádióban neveket nem árult el, de azt mondta, hogy a beidézett tanúk között "ismertebb személyek" is vannak.

Szabó Ferenc hozzátette: a tervek szerint tíznél kevesebb tanút akarnak még kihallgatni.

A megyei főügyész helyettese elmondta: a tanúk maguk dönthetnek arról, hogy vallomásukat nyilvánosságra hozzák-e.

Arra a kérdésre, hogy a kormányfő vallomásának nyilvánosságra hozása sértené-e a nyomozás érdekeit, Szabó Ferenc közölte: mivel most még nem értékelheti a bizonyítékokat, így ezt sem jelentheti ki.

A Fidesz eddig számos alkalommal követelte a miniszterelnöktől, hogy hozza nyilvánosságra, mit mondott meghallgatásán.

Szeptember 29-én Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: Gyurcsány Ferenc kész nyilvánosságra hozni tanúvallomását, ha az ügyészség kijelenti, hogy ez nem veszélyezteti a nyomozás menetét.

Nem véletlen - fűzte hozzá -, hogy az ügyészségi szakaszban a tanúvallomásokat nem szokták nyilvánosságra hozni, hiszen az a cél, hogy a többiek, köztük a gyanúsítottak, ne ismerjék azok tartalmát.

A kormányszóvivő közölte: amint az ügyészségi szakasz lezárul, és egy ügy a bíróság elé kerül, ezek a vallomások hozzáférhetővé válnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×