Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

MSZP: nagytakarítás Kiskunhalason

Az MSZP országos elnöksége a párt kiskunhalasi szervezetének feloszlatását kezdeményezi - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.

Az MSZP országos elnöksége "a párt elveit és érdekeit súlyosan sértő jelenségek" miatt a párt etikai bizottságánál kezdeményezi a kiskunhalasi pártszervezet feloszlatását és újjászervezését - mondta a szóvivő.

Nyakó István elmondta: a szocialista elnökség kedd reggeli ülésén döntött erről.

A döntés előzményének tekinthető, hogy az MSZP kiskunhalasi szervezete szeptember 27-én kizárta soraiból Zuschlag Jánost (a szervezet elnökét) és Weiszenberger Lászlót, a helyi önkormányzat MSZP-Sikeres Haladásért Társaság frakciójának két tagját, a hozzájuk kapcsolódó botrányos ügyek miatt.

Önkormányzati képviselői mandátumáról egyikük sem mondott le; a jogszabályok a visszahívást nem teszik lehetővé. Zuschlag Jánost, aki előzetes letartóztatásban van, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés MSZP-frakciója is kizárta tagjai közül.

Zuschlag János volt szocialista parlamenti képviselőt, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét és hat társát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség, alapítványoknak nyújtott állami pénzek szabálytalan felhasználása miatt.

Weiszenberger László, volt kiskunhalasi kistérségi megbízott a Hír Tv egyik múlt héten bemutatott, rejtett kamerával készült felvételén a pályázatok "lefölözésének módszerét" ismertette egy helyi vállalkozóval.

A beszélgetésről készült felvételt a Zuschlag-ügyben nyomozó Bács-Kiskun Megyei Főügyészség is megtalálta egy házkutatás során, és az ügyben az elmúlt héten befolyással való üzérkedés gyanúja miatt nyomozást indított.

Bajnai Gordon önkormányzati miniszter múlt pénteken jelentette be, hogy a minisztérium feljelentést tett Weiszenberger László ellen a Fővárosi Főügyészségen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×