Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A párt- és kampányfinanszírozásban nincs konszenzus

A miniszterelnök hét pontban ismertette hétfőn a közélet megtisztítását célzó javaslatait. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: két héten belül az Országgyűlés elé terjesztik a párt- és kampányfinanszírozás módosításáról szóló javaslatot. Erről már régóta egyeztetnek a pártok, kevés sikerrel.

A kampányfinanszírozás törvényi szabályozásának módosítása rendszeresen téma a parlamenti pártok között, ám eddig konszenzus hiányában semmilyen előrelépés nem történt, hiszen a jogszabály módosításához kétharmados parlamenti többségre lenne szükség.

Szakértők már régen felhívták a figyelmet arra, hogy a jelenlegi törvény betarthatatlan, a kampányra fordított pénzek mintegy 90 százaléka illegális - vélte az InfoRádiónak adott nyilatkozatában Majtényi László volt ombusman.

Tóth Zoltán választási szakértő az InfoRádióban néhány hete úgy fogalmazott: minél előbb meg kellene alkotni Magyarországon az új párt- és kampányfinanszírozási törvényt. "A pártok nem szeretnék, hogy az emberek belelássanak a pénzügyeikbe, de ezen túl kell lépniük, mert különben tovább gyűrűznek a botrányok" - fogalmazott.

A párt és kampányfinanszírozásra jelenleg a mintegy 30 paragrafusból álló párttörvény és a választási törvény vonatkozik. Az önkormányzati választási kampány pedig teljesen szabályozatlan.

Hétpontos Fidesz-javaslat

Idén júliusban a Fidesz hétpontos javaslatot készített a párt- és kampányfinanszírozás átalakítására. Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője az elképzelést ismertetve elmondta: a többi között a fizetett politikai hirdetések betiltását és a kampánycsend megszüntetését kezdeményezik.

A politikus közölte: emellett egységesítenék a különböző választásokra vonatkozó szabályokat, megalkotnák a közvetlen politikai tájékoztatásról szóló törvényt, bevezetnék a kampányszámla intézményét, és megtiltanák, hogy a kormány és a kormánytagok közpénzen kampányolajnak. Ez a javaslat jelenleg az Országgyűlés előtt van, az őszi ülésszakon dönteni kell a felvetés sorsáról.

Háttéregyeztetések - konkrétumok nélkül

Az MSZP korábban úgy vélte: a Fidesz javaslata nem ad lehetőséget arra, hogy a pártok gazdálkodását és kampányfinanszírozását átláthatóbbá és nyilvánossá tegyék. Tóbiás József néhány hónapja úgy fogalmazott: a Fidesz javaslata egyszerű figyelemelterelés.

Bár az idén nyáron is folytak háttéregyeztetések, azok úgy értek véget, hogy egyik párt sem foglalt állást a konkrétumokkal kapcsolatban. A témában szervezett hivatalos ötpárti egyeztetésen sem jutottak dűlőre, így most - a kormány készülő javaslatával - vélhetően két párt és kampányfinanszírozási törvényjavaslatról szavaz majd az Országgyűlés az őszi ülésszakban.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×