Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Tíz százalékos BKV-s járatritkítástól tart a VEKE

A BKV 10 százalékos járatritkításra készül, mert nem tudja finanszírozni a működést és a béremelés hatásait - állítja a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület. A közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója közölte: a BKV most készít elő egy szakmai anyagot, amelyben az utasszámlálások eredményeként javaslatot tesz arra, hogy hol érdemes megváltoztatni a menetrendet.

A BKV által most bejelentett járatritkítási szándék elfogadhatatlan, és szöges ellentétben áll azzal, amit a főpolgármester mindössze négy nappal korábban közölt. Demszky Gábor akkor kijelentette, hogy nem csökkentik a közlekedő járatok számát - mondta az InfoRádiónak a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület szóvivője.

Vitézy Dávid közölte: a BKV vezérigazgató-helyettese hétfői nyilatkozatában a szentendrei HÉV-et nevezte kihasználatlannak, és járatainak ritkítását javasolta.

A VEKE szerint azonban éppen az ehhez hasonló, nagy kapacitású, kötött pályás vonalakat kellene fejleszteni és sűríteni, hiszen egyedül ezek biztosíthatják a főváros tömegközlekedésének versenyképességét.

"Hazugság"

A BKV felügyelőbizottságának a tagja szerint hamis a közlekedési vállalat érvelése, amely szerint szüksége van egy 10 százalékos mozgástérre a menetrendkönyvhöz képest, mert csak így tudja a járatokat az igényekhez alakítani.

A VEKE szóvivője kijelentette: a BKV-nak erre nem a tömegközlekedés jobbá tétele miatt van szüksége.

"Ez az egész intézkedéssorozat, ami most itt megkezdődött, csak és kizárólag arról szól, hogy hogyan lehet kiritkítani a járatokat, hogyan lehet teljesítményt és pénzt kivonni ebből a rendszerből" - közölte Vitézy Dávid.

Pénzkivonás

Itt arról van szó - mondta a közlekedési társaság felügyelőbizottságának tagja -, hogy a BKV nem tudja kifizetni az éves üzemeltetést, és nincs meg a pénz a béremelés fedezetére, ezért szeretnék, hogy már az idén meglegyen a menetrendkönyv, amely lehetővé teszi a javasolt járatritkításokat.

A könyvet még nem adták be a fővárosi önkormányzathoz, Vitézy Dávid azonban jelezte: a szándékok szerint 10 százalékos lesz teljesítménykivonás, járatritkítás mértéke."Felférnek az utasok"

"Semmilyen politikus nem jelentett ki semmit a járatritkításról" - mondta a BKV kommunikációs igazgatója, aki hozzátette: most készítik azt a szakmai előterjesztést, amelynek alapjául az utasszámlálások adatai szolgálnak, erről pedig a főváros közgyűlése dönt majd.

Regőczi Miklós közölte: a járatok számának növelésére nincs szükség, "hiszen a BKV ellátja feladatát, az utasok felférnek az autóbuszokra".

Hozzátette: ahol úgy tűnik, hogy nagy a zsúfoltság, meg kell vizsgálni, hányan utaznak jegy nélkül. Így, ha a bemeneti ellenőrzés bevezetése után is sok lesz az utas valamelyik vonalon, bővítik majd a szolgáltatást.

Mozgásteret kérnek

Ahhoz, hogy a BKV valóban színvonalas szolgáltatást tudjon nyújtani, és képes legyen reagálni a városban történt változásokra - iskola- és kórházbezárásokra, bevásárlóközpontok megnyitására - a vállalat vezetése valószínűleg kérni fogja a fővárosi közgyűlést, hogy 5-10 százalékos mozgásteret adjon a cégnek.

A közgyűlés az előterjesztést várhatóan a novemberi ülésén tárgyalja majd - közölte Regőczi Miklós.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×