Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Gyurcsány a magántőke korlátozásáról

A kulturális, tudományos és egészségügyi javak, az ezekhez kapcsolódó intézmények nem állhatnak kizárólag a magántőke befolyása alatt. Erről Gyurcsány Ferenc beszélt a Szociáldemokrácia a XXI. század elején című konferencián.

Ezeknek a javaknak a közszolgáltatások körében kell maradniuk, de az intézmények működésében biztosítani kell az átláthatóság, a hatékonyság elvét, azaz a magántőke korlátozott bevonása a kívánatos - közölte a miniszterelnök, szocialista pártelnök.

A piac és a tőke nem lehet a társadalom kizárólagos szervező ereje, a magánkezdeményezésektől megfosztott társadalom viszont elveszti alkalmazkodóképességét - vélekedett a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy a baloldal hagyományos eszményei ma is érvényesek, és nem ért egyet a baloldal és a jobboldal összemosásával, a pártok temetésével, mert az a parlamenti demokrácia működésével szembeni fellépés táptalaja.

Hozzátette: természetes, hogy ilyen jelenségek megjelennek, mivel minden korábbinál nagyobb a kiábrándulás a hagyományos képviseleti demokráciák működéséből, a politikusokból és az intézményekből.

A miniszterelnök szerint a baloldal számára nem a liberalizmus vagy a konzervativizmus az igazi nagy ellenfél, hanem a politikai, társadalmi radikalizmus és populizmus, és a három nagy politikai irányzat pártjainak együtt kell működniük, hogy felvegyék ezzel a versenyt.

Mint mondta, az MSZP-t olyan baloldali néppártnak látja, amelyben ötvöződik az agrárszocialista, szociáldemokrata vagy éppen a polgári baloldali hagyományok sokasága.

Az MSZP elhagyta eredeti osztálypárti karakterét - folytatta -, egy sokkal inkább identitáspárti, illetve polgári néppárti karaktert öltött magára.

A kormányfő hamisnak nevezte az állítást, hogy a jóléti társadalomnak vége van. Hozzátette: csak a belső szerkezete változott meg, azaz nem védeni akarja a polgárt a versenytől, hanem felkészíteni arra és a testre szabott, jó minőségű szolgáltatások veszik át a szerepet.

Úgy vélte, ezt nagyon nehéz végigbeszélni az emberekkel, mert a történteket a jóléti társadalom lebontásaként élik meg, miközben ez nem mennyiségi változás, sokkal inkább minőségi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×