Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Topolánszky: Szilvásy és tanácsadói "előzsűriztek"

Szilvásy György és politikai tanácsadói döntöttek arról, hogy a támogatást kérő pályázatok közül, melyek kerülhetnek a döntéshozók elé - mondta a hvg.hu-nak a volt Sportminisztérium helyettes államtitkára Topolánszky Ákos. Az InfoRádiónak nyilatkozva kifejtette, Gyurcsány Ferenc sportminiszterként nem tudott szembeszállni az MSZP érdekcsoportjaival, így nem sikerült ellenállnia a pályázati pénzek odaítélésekor a politikai nyomásgyakorlásnak.

Közigazgatási szakembernek tartom magam, nem is kívánok a politikai területére menni. Éppen ezért fontos, hogy lássuk: a közigazgatás mindig a politikának kitett helyzetben van. Ez egyrészt rendben is van, hiszen a kormányoknak az a dolguk, hogy programjukat megvalósítsák, ehhez pedig az államszervezet segítségét kell igénybe venniük.

Persze, de mást jelent, ha politikai célokat akarnak megvalósítani a közigazgatáson keresztül, és mást, ha "mutyiznak", ha pályázatokat befolyásolnak.

Így van, de azon a területen, amelyet én felügyeltem, ilyenek nem voltak. A politikai nyomásgyakorlás az én esetemben nem nagyon volt jelen, mondhatom azt, hogy ezt személyes sikeremnek is tartom. Meg annak, hogy én szinte küldetésemnek tekintettem, hogy a közigazgatást megpróbáljuk kifehéríteni. De láttam, hogy a körülöttem lévő világban ez nem így volt.

Ön ciklusokon átívelve volt a tárcánál. A hvg.hu-nak adott interjújában azt mondja, hogy Mesterházy Attilánál, az MSZP jelenlegi frakcióvezető-helyettesénél, a tárca akkori államtitkáránál érzékelte ezt a politikai nyomást.

A politikai államtitkároknak az a dolguk, hogy a pártpolitika és a kormányzati politika érdekeit közvetítsék a közigazgatás felé. A közigazgatásnak pedig az a dolga, hogy a szakmailag vállalhatatlan és kivitelezhetetlen törekvéseknek ellenálljon. Mesterházy Attila erőteljesen képviselt ilyen érdekeket, sokszor nem is túlságosan jó stílusban. Õ egy nagyon átpolitizált ember volt, ezért is lett politikai államtitkár.

Ismerte Zuschlag János most nyilvánosságra került ügyeit akkoriban?

Nem, nekem Zuschlag Jánossal nem volt közvetlen kapcsolatom. Vele kizárólag a minisztérium tevékenységét is felügyelő parlamenti bizottság ülésein találkoztam. A többiekkel viszont sokkal gyakrabban - például Arató Gergellyel -, akik szakmailag sokkal közelebb voltak az én területemhez.

A pályázatok elbírálásában mennyire volt benne a miniszter? A minisztérium politikai vezetője mennyire láthatott bele az elbírálás folyamatába?

Amikor Gyurcsány Ferenc megjelent a minisztériumban, nagyon szimpatikus elveket vallott, és azt mondta, hogy vissza kell szorítani a politikai igényeket, a megrendelőket, akik nála is ott sorakoztak. De éppen a szocialisták ifjúsági szervezete nagyon dühös volt, amikor látta a miniszter elzárkózását. Erről sokat is beszéltünk a miniszteri értekezleteken, ami nagyon pozitívan érintett minket, és amit mi, közigazgatási szakemberek csak támogatni tudtunk. Bár én csak egy fél évet voltam együtt Gyurcsány Ferenccel, aztán felmentett, de úgy tudom, hogy a távozásom utáni időszakban sok minden megváltozott. Azt nem tudom, hogy azért, mert ő akarta így, vagy azért, mert a politikai nyomással sokszor beleszóltak a munkájába, de látjuk ezekből az esetekből, hogy gyakran nem sikerült visszanyomni az "agarakat", amelyek ott táncoltak a minisztérium előtt.

Érződött, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki posztra készül és nem akar összetűzésbe kerülni az MSZP prominens személyiségeivel?

Azt gondolom, hogy az ottlétem vége fele, 2003 októberében ez már elég jól kitapintható volt. Akkor már kötött kompromisszumokat. Korábban megpróbált teljesen tiszta helyzetet teremteni, de később ez megváltozott. Ha valaki miniszterelnök akar lenni, akkor nyilván szövetségeseket kell keresnie.

Gyurcsány Ferenc államtitkára volt egy időben Szilvásy György is. Õ mennyire tudhatott az ilyesfajta pályáztatásról?

Nehéz erről nyilatkoznom, mert az ifjúsági pénzek felhasználásába nem volt betekintésem. Azokban a folyamatokban nem vettem részt. Ha összeáll egy pályázati lista, és azt a közigazgatási államtitkár, majd a miniszter elé terjesztik, akkor a dokumentáció áttekintésébe más szakterületek képviselői nem vettek részt. Azt tudom, hogy mi volt az én szakterületemen. Minden esetben az volt a gyakorlat, hogy szakértői bizottság döntött, ez általában máshol is így volt, hiszen ezt jogszabály is előírta, de én ezt komolyan is vettem. Ha ezt a döntést átírta a politikai vezetés, akkor ezért vállalnia kell a felelősséget is.

Erre említ is egy példát: a magyar televízió producere adott be egy pályázatot, amit a bírálóbizottság nem tartott elfogadhatónak és ön sem támogatta, később mégis nyert.

Igen, de ebből utána botrány lett, és kellemetlen volt. Hát igen, ez így tudott működni.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×