Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Kétszer egysávos külső körutat épít a főváros

Az úgynevezett külső-keleti körút megépítéséhez szükséges szabályozási tervről és a fővárosi tulajdonú önkormányzati bérlakások bérleti díjának emeléséről is tárgyalt csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Egyhangú szavazással elfogadta a Fővárosi Közgyűlés azt a szabályozási tervet, amely alapján megépülhet az öt kerületet összekötő, 5,6 kilométeres külső kerületi körút a Soroksári út és a Nagytarcsai út között.

A 2x1 sávos úthoz, ami később 2x2 sávosra bővíthető, uniós támogatást is vár a főváros; a körút ebben az esetben már 2010-re elkészülhetne.

A közgyűlés a kormánypárti képviselők szavazataival döntött arról is, hogy a több mint 1600 önkormányzati bérlakásnál januártól 8,5-14 százalék közötti mértékben emelkedik a lakbér.

Pályázatot írnak ki a Schöpf-Mereire

A közgyűlés döntött arról is, hogy kiírják a pályázatot a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ működtetésére.

Az egészségügyi intézményt azért privatizálja Budapest, mert az év elején megszűnt a kórház fekvőbeteg ellátásának állami finanszírozása.

A pályázatra a várakozások szerint egy jelentkező lesz, az intézményt eddig is működtető menedzsment.

Az épület az önkormányzat tulajdonában marad, hacsak a nyertes nem fizeti ki az 1,6 milliárd forintban meghatározott vételárat, a bérleti díj várhatóan havi 12 millió forint lesz.

Vita Demszky Gábor szerepéről

A közgyűlés ülésén Pesti Imre fideszes képviselő bírálta a főpolgármestert, mert Demszky Gábor szerinte nem tett meg mindent a nemzetközileg is elismert intézmény megmentéséért.

A szabad demokrata Szolnoki Andrea válaszában hangsúlyozta: éppen a pályázat kiírása biztosítja a kórház megmaradását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×