Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

BKV: hamarosan behajtók kopogtathatnak a bliccelők ajtaján

A BKV-nak választ kell adnia arra a kihívásra, amit az egyéni közlekedés növekedése miatti utasszám-csökkenés, illetve Budapest városszerkezetének változása jelent. A közlekedési társaság áprilisban átalakítja a menetrendet, és felmerült, hogy ezzel járatritkításra is készül. A BKV vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalat csak a tervet terjeszti majd elő, a végső szót a megrendelő, a Fővárosi Önkormányzat mondja ki. Antal Attila hozzátette: a vállalat várhatóan egy követeléskezelő cégnek adja el a be nem fizetett pótdíjak behajtását.

A BKV közszolgáltatási szerződés keretében működik, a megrendelő pedig a Fővárosi Önkormányzat, azt pedig, hogy melyik járat milyen gyakran közlekedik, minden évben felülvizsgálják - mondta a közlekedési vállalat vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Antal Attila közölte: az utasszám folyamatosan csökken, ezt a folyamatot a BKV csak lassítani tudja. Budapesten azonban ilyen szempontból még jó a helyzet, mivel a közösségi és az egyéni közlekedés aránya 60-40 százalék. Más nyugat-európai országokban inkább a közösségi közlekedés áll vesztésre.

"Nagyon nagy az emberekben az egyéni mobilitási igény, a motorizáció nő. Ebben a versenyben elég nehéz a helyzetünk" - jelentette ki a BKV vezérigazgatója.

Kihívások

A közlekedési vállalat idén a zsúfoltságcsökkentést tűzte ki célul, a járatok kihasználtsága mindenütt 90 százalék alá került - mondta Antal Attila.

A vezérigazgató hozzáfűzte: a BKV-nak reagálnia kell a főváros szerkezetének változására, hiszen a jelenlegi járatstruktúra még akkor alakult ki, amikor még teljesen más volt az ipari berendezkedés Budapesten, nem volt ennyi lakópark vagy iskola.

A bliccelők nem menekülnek


A BKV vizsgálja annak lehetőségét, hogyan, milyen feltételek mellett adhatná el egy követeléskezelő cégnek a vitatott pótdíjak - amelyek összege 10 milliárdos nagyságrendű - behajtásának jogát - mondta a vállalat vezérigazgatója.

Antal Attila közölte: a követelésekkel a BKV korábbi vezetése nem tudott mit kezdeni, az ezekről szóló dokumentumok az irattárba kerültek, nemrég azonban újra elővették őket.

Hozzátette: a jelenleg kiszabott pótdíjakat egy ügyvédi iroda hajtja be, azt a céget pedig, amelyek korábban felhalmozódott követeléseket kezeli majd, közbeszerzési eljárás során választják ki.

A BKV vezérigazgatója elmondta: a vállalatnak a büntetésekről jegyzőkönyv áll rendelkezésére, amelyben az utas elismeri, hogy jegy nélkül utazott, a bediktált címek és nevek azonban nem mindig pontosak.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×