Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Az MSZP fekete bárányai

Bűncselekmények elkövetésével gyanúsított, vagy azok miatt elítélt szocialisták okoznak minden korábbinál erősebb fejfájást az MSZP-nek. Kabai Károly, Zuschlag János, Csonka Gábor, Juhászné Lévai Katalin és Weiszenberger László ügye a legrosszabbkor jött a népszerűsége mélypontján lévő kormánypártnak, amely szívesebben koncentrálna a reformok kommunikációjára és a rövidesen startoló népszavazási kampányra.

Kabai Károly, a pénzügyminiszter volt üzlettársa

Kabai Károly 2001-ben fél évig Nyírbogát alpolgármestere, a mostani választási ciklusban pedig tavaszi lemondásáig a nyírbátori választókerület MSZP-s alelnöke volt.

Az 1990-es években színesfém-kereskedéssel foglalkozott, korábban pedig a jelenlegi pénzügyminiszter, Veres János üzlettársa volt. Adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen három év hat hónap börtönbüntetésre ítélték.

Egészségi állapota miatt halasztást kért, ám ezt elutasította a bíróság. Ekkor a börtön helyett az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe vonult be, ahol a Hír Tv munkatársai találták meg. A rendőrség azóta már átszállította a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületébe.

Csonka Gábor és az ötmillió forint kenőpénz

Kabai Károlyéhoz hasonló Csonka Gábor története. Õ Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető kampányfőnöke volt. Ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában, így vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt június 19-én jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték.

Csonka Gábor azóta sem vonult be a börtönbe, mert a Fővárosi Bíróság a napokban pszichés betegsége miatt másodszor is halasztást adott neki.A Zuschlag-ügy

A harmadik fekete bárány Zuschlag János, az MSZP Bács-Kiskun megyei ügyvezető elnöke, a megyei és a kiskunhalasi közgyűlés tagja, valamint a kiskunhalasi pártszervezet elnöke.

A fiatal politikus először akkor okozott komoly gondot a pártjának, amikor a Terror Háza Múzeum előtt a holokauszt áldozatain viccelődött.

Jelenleg őrizetben van (az erről készült képeket itt megnézheti), mert a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsítja különböző egyesületek és egy alapítvány által szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatások miatt. Az ügyben az ügyészség Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is meghallgatta.

Weiszenberger László, aki csak 20-25 millió forintig kompetens

Egy másik friss MSZP-s botrány főszereplője Weiszenberger László, Zuschlag kiskunhalasi képviselőtársa. Róla a Hír Tv mutatott be egy 2005-ben készült rejtett kamerás felvételt, amelyen az akkor kistérségi megbízottként dolgozó Weiszenberger arról beszél, hogy az uniós pályázatokból "visszaosztott pénzből a minisztérium is részesült".

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség már nyomoz az ügyben. A távirati irodának egy neve elhallgatását kérő személy azt mondta: a kazettán olyan részlet is van, ahol Weiszenberger László kijelenti: ő csak a 20-25 millió forintos pályázatokig "kompetens", mert a nagyobb összegűeknél csak a "János tud segíteni".

Juhászné Lévai Katalin maga is megdöbbent

Fejtörést okoz az MSZP-nek Juhászné Lévai Katalin országgyűlési képviselő is. Õt társtettesként elkövetett közokirat-hamisítással vádolja a Hajdú-Bihar Megyei Ügyészség, mivel 2004-ben a megyei területfejlesztési tanács elnökeként cégbírósági módosítás nélkül írt alá egy döntést a könyvvizsgáló személyéről.

A legfőbb ügyész kérte, hogy függesszék fel a mentelmi jogát. Ezt nem tette meg a törvényhozás MSZP-s többsége, ami még az érintettet is megdöbbentette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×