Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
323.48
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Zuschlag-ügy: Éjjel hallgatta meg az ügyészség Gyurcsányt

Több prominens személy kihallgatását tervezi még a Zuschlag János elleni eljárás keretében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség - tájékoztatta az InfoRádiót a vádhatóság helyettes vezetője. Szabó Ferenc azt mondta: a miniszterelnöknek felajánlották, hogy késő este hallgatják meg, ha az jobb neki.

Azért kellett meghallgatni Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt Zuschlag János ügyében, mert a hatóságoknak meg kellett tudniuk, hogy a pályázati kérelmeket a valóságban hogyan bírálták el - mondta az InfoRádiónak a Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes.

Szabó Ferenc hozzátette: a szervezeti és működési szabályzat és a pályázati kiírások erre is kitérnek, az ügyészség azonban arra volt kíváncsi, hogyan működött ez a gyakorlatban.

A főügyészhelyettes kijelentette: a kormányfő mindenben megnyugtató választ adott, azt azonban Szabó Ferenc nem árulta el, mit mondott pontosan Gyurcsány Ferenc.

Maga a Bács-Kiskun megyei főügyészhelyettes vetette fel, hogy számukra megfelel egy hivatali időn kívüli időpont is a miniszterelnök meghallgatására.

Szabó Ferenc hozzáfűzte: terveznek még kihallgatásokat, és több prominens személyt is kikérdeznek majd az ügyben.Öt perccel éjfél előtt kapták meg a Magyar Távirati Iroda előfizetői a kormányszóvivő közleményét, amelyben tudatja, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden tanúként hallgatta ki a miniszterelnököt a Zuschlag János és társai ellen folytatott eljárás keretében.

Daróczi Dávid azt mondta: tizenegy óra már elmúlt, amikor beszélt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a meghallgatást követően. Néhány perccel később pedig kiadta a közleményt.

Lapzárta után

Így viszont a miniszterelnök kihallgatásáról szóló hírek már sem az esti híradóba, sem a szerdai újságokba nem kerültek be, és kérdéses, hogy a napi történések tükrében mekkora teret kapnak majd szerda este, illetve csütörtökön.

Azurák Csaba, a tv2 műsorvezetője a reggeli műsorban, ahol Gyurcsány Ferenc is vendége volt, felvetette, hogy elegánsabb lett volna az időpontról előre tájékoztatni a sajtót, a kormányfő viszont azt mondta: nem zajlott titokban a meghallgatás.

"Hogy ha erről tudott délután, azért nem ártott volna pontosan az ügy tisztázása végett azt mondani, hogy uraim, este meghallgat a főügyészség, utána sajtótájékoztatót tartok vagy közleményt adok ki" - mondta a műsorvezető.

Az ügyészség is dolgozik munkaidő után

Gyurcsány Ferenc így válaszolt: "Ha tanú voltam, akkor tanúskodom. Én reggel hét órától tízig, tizenegyig dolgozom. Amikor felhív engem a megyei főügyész helyettese, akkor azt mondom, hogy mikor kívánja. Azt mondja, hogy amikor önnek megfelelő. Azt mondom, hát nézze, miután vidékre kell menni, nekem az a megfelelő, hogy ha a nap végén tesszük, én sokáig dolgozom."

Az InfoRádió megkereste Szabó Ferenc főügyészhelyettest, aki azt mondta, az ügyészek munkája folytatódik a munkaidő lejárta után is, így nem okozott gondot a késői kihallgatás.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Ellátási gondok bénítják a budapesti belgyógyászati osztályokat, ahol mintegy 750 beteg elhelyezése okoz problémát. Köztük 200 hajléktalan emberé, akiket nem lehet megfelelő helyre elbocsátani. Egy szakértő szerint az ágyak akár felét olyan betegek foglalják el, akiket szociális okokból nem lehet hazaküldeni, ezért a sürgősségi betegeknek gyakran nem jut hely. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyeztetést kezdeményezett, és szerinte az ügyeleti ellátás már zavartalanabb, de hosszú távú megoldásokra van szükség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×