Infostart.hu
eur:
363.51
usd:
323.51
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Zuschlag-ügy: a Fidesz választ vár Gyurcsánytól

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc kormányfőnek tisztáznia kell, hogy ifjúsági minisztersége idején tudott-e Zuschlag János szocialista politikus ügyeiről - jelentette ki Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője.

A miniszterelnököt kedden hallgatta meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügyben.

Navracsics Tibor azt mondta, ha Gyurcsány Ferenc tudott a szocialista politikus ügyeiről, akkor ennek komoly következményei lehetnek.

Ha Gyurcsány Ferenc tudott ezekről az ügyekről, és nem tette meg a szükséges jogi lépéseket, akkor ennek egyértelmű jogi következményei vannak - jelentette ki.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője idézett Debreczeni Józsefnek a miniszterelnökről szóló könyvéből, amiben Szigetvári Viktor, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium egykori sajtófőnöke arról beszélt, Gyurcsány Ferenc minisztersége idején az első héten szembesült az "MSZP úgynevezett ifjúságpolitikai világával, a mutyizunk a pályázatunkkal és az ifjúsági pénzekkel világgal".

Eltartott egy ideig, amíg Gyurcsány Ferenc intézményesíteni tudta azokat az együttműködési formákat, amelynek a keretei között a maga tisztességről alkotott normáinak is megfelelhetett, teljesítménykövetelményt is beépített és közben a saját politikai céljait is meg tudta valósítani - idézte Szigetváry Viktort a Fidesz frakcióvezetője.

Navracsics Tibor a könyvből azt is felolvasta, ahogy Gyurcsány Ferenc ifjúsági minisztersége idejéről azt mondta: rendszeresen munkaértekezleteket tartott, és a döntés jogát minden fontos kérdésben fenntartotta magának, nem engedett mást dönteni.

A Fidesz frakcióvezetője ezek alapján választ vár arra, hogy mit jelent az együttműködési formák intézményesítése, és az, hogy ezt Gyurcsány Ferenc saját politikai céljaira használta.

Az ellenzéki politikus szerint ellentmondásos, hogy ha Gyurcsány Ferenc nem tudott a Zuschag-ügyről, akkor miként állíthatja, hogy mindenben ő döntött.

A fideszes politikus szerint nem az a jelentős kérdés, hogy kedden mikor hallgatták meg a miniszterelnököt az ügyészségen, de ez is jól mutatja, hogy milyen állapotban van a kormányzati kommunikáció.

Megjegyezte: kommunikációs "delikátum", hogy azt mondták, nem titokban, csak nem nyilvánosan hallgatták meg a kormányfőt.

"Emblematikus", hogy nem tudjuk mikor és hol történt a meghallgatás, hogy a miniszterelnök ment-e az ügyészségre, vagy az ügyészek mentek-e a miniszterelnökhöz - mondta Navracsics Tibor.

A frakcióvezető ugyanakkor hozzátette: tudomása szerint az ügyészség azt nyilatkozta, hogy szoktak munkaidő után dolgozni, és minden magyar állampolgár rendelkezésére áll az egyeztetés lehetősége a meghallgatás időpontjáról.

Kormányszóvivő: Gyurcsány tiszta

Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: ha beigazolódik az ügyészség gyanúja, akkor az áldozat Gyurcsány Ferenc és az ifjúsági minisztérium volt, valamint az adófizetők.

Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc tiszta ebben az ügyben is, ezért is fontos számára, hogy kiderüljön az igazság.

A miniszterelnök minden segítséget megad a nyomozóhatóságoknak, és ugyanezt kéri pártállástól függetlenül mindenkitől, aki korábban az ifjúsági ügyekért felelős vezetőként dolgozott a kormányzatban - közölte a kormányszóvivő.Ujhelyi István továbbra is hallgat a Zuschlag-ügyben, nem tisztázta a nyilvánosság előtt, részt vett-e, és ha igen, milyen minőségében azokon a találkozókon, amelyeken az ifjúsági egyesületek, alapítványok támogatásairól döntöttek - jelentette ki Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke.

Ujhelyi a kérdéses időszakban az MSZP ifjúsági szervezetének elnökeként regnált, ily módon felelős volt alelnökei, köztük Zuschlag János tevékenységéért - mondta a fideszes politikus Subasán, Szeged külterületén tartott sajtótájékoztatóján, amelyet egy hétvégi ház előtt tartott.

A ház 1996-ban az akkor Ujhelyi István által irányított Alapítvány a Csongrád Megye Felnövekvő Generációjáért nevű szervezetnek a székhelye volt.

Gyimesi László szerint kísérteties hasonlóság fedezhető fel a tizenegy évvel ezelőtt történtek és az ifjúsági szervezetek mostani ügye között.

1996-ban, a Horn-kormány idején számos frissen alakult vagy még be sem jegyzett, a Baloldali Ifjúsági Társuláshoz (a Fiatal Baloldal jogelődjéhez) közeli társadalmi szervezet nyert állami pályázati pénzt, többmillió forint összértékben, ami akkoriban egy panellakás árának megfelelő összeg volt - tette hozzá.

Az ügyészség gyanúja szerint a Zuschlag-ügyben a társadalmi szervezetek által elnyert állami támogatást nem rendeltetésszerűen, hanem párt- és magáncélokra használták föl - mondta a Fidesz szegedi elnöke, aki gyanítja, hogy esetleg Subasán is ez történt.

Ujhelyi: erőltetett politikai támadás

Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium jelenlegi államtitkára, az MSZP alelnöke elmondta: a Fidesz erőltetett politikai támadásának tartja a helyi pártelnök sajtótájékoztatóját.

A szocialista politikus közleményében kifejtette: súlyos politikai támadás összemosni az Zuschlag-ügy eddig ismert vádpontjait szegedi civil szervezetekben betöltött szerepével.

Ujhelyi elmondta: tíz évvel ezelőtt, még jóval országgyűlési képviselősége előtt kuratóriumi elnöke volt a Csongrád Megye Felnövekvő Generációjáért Alapítványnak, amely a megyében széles körben ismert programsorozatot hirdetett és szervezett; mintegy harminc konferencia, képzés, tábor fűződik hozzá.

A szervezet a támogatásokkal maradéktalanul elszámolt, hasznos folyamatokat indított el az ifjúsági érdekegyeztetés kialakításában - írta közleményében a szocialista politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×