Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Demszky: jövőre számítják ki a dugódíj mértékét

2010-re, a következő ciklus elejére a főváros teljesen előkészíti a dugódíj bevezetését - jelentette be a főpolgármester. A díj lehetséges mértékét jövőre számítják ki, beszedése várhatóan a kamerák által rögzített adatok alapján történik majd.

Demszky Gábor bejelentette, hogy az uniós elvek alapján Budapesten is bevezetik 2010 után a dugódíjat. Az új díj szükségességét a főpolgármester termodinamikai hasonlattal próbálta meg bizonyítani.

"Vagyis azt akarjuk, hogy Budapestnek a jelenleg hideg területei is kapjanak Budapest véráramából elegendő mennyiséget, ugyanakkor a jelenleg már túl forrósodott területeket szeretnénk lehűteni. Másképpen ezt úgy lehet mondani, hogy az entrópiát akarjuk növelni bizonyos területeken, ugyanezt az entrópiát csökkenteni akarjuk a belvárosnak a területén" - mondta.

Demszky Gábor hozzátette, hogy a dugódíjra szükség van, de mértékét ma még felelőtlenség lenne megállapítani.

Néhány napja Dancs Gábor, a főpolgármester közlekedéspolitikai tanácsnoka az InfoRádiónak azt mondta, hogy a stockholmi díjszabás áll legközelebb a magyar realitáshoz, amelynek mértéke átszámítva legfeljebb 500 forint lehet.

Demszky Gábor kérdésre beszélt arról is, hogy a dugódíj beszedését a főváros a legfejlettebb, londoni technológia alapján végezné.

"Londonban például meghatározott övezetbe lehet csak behajtani, kamera ellenőrzi a behajtást, a kamera automatikusan leolvassa a rendszámot, és ennek alapján történik a fizetés" - mondta.

A főpolgármester beszámolt arról is, hogy 2010-re uniós források felhasználásával megépülhet az úgynevezett Külső-Kerületi Körút Soroksári út és Nagytarcsai út közötti szakasza.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×