Infostart.hu
eur:
362.16
usd:
315.79
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

MSZP: radikális forgalomcsillapítás Budapesten

A fővárosi tehergépjármű-forgalom radikális csökkentését kezdeményezi az MSZP Budapesti Tanácsa. Erről Burány Sándor, a szervezet elnöke és Steiner Pál, a fővárosi önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője beszélt.

Burány Sándor elmondta, hogy a pártvezetés javaslata szerint a fővárost három zónára osztanák. Ezekben a mainál csak sokkal szigorúbb feltételekkel közlekedhetnének a teherautók.

A párt tárgyalásokat kezdeményez a kerületekkel, valamint a fuvarozók, a kereskedők és a szolgáltatók érdekképviseleteivel, illetve az önkormányzati frakcióján keresztül mindent elkövet azért, hogy a budapestiek már januártól élhetőbb, csendesebb, nyugodtabb és jobb levegőjű városban élhessenek - jegyezte meg az MSZP budapesti elnöke.

A politikusok kifejtették, hogy a piros zóna a városon való áthaladást szolgálná. A gyakorlatilag egyetlen útvonalat jelentő kamionfolyosón az M0-án körgyűrű keleti szakaszának átadásáig közlekedhetnének a nehézgépjárművek. Az M0-ás keleti szakaszának átadása után már itt sem, illetve csak engedéllyel és díjfizetéssel haladhatnának. Ez a folyosó a Vörösvári út - Árpád híd - Hungária körút - Gyáli út - Nagykörösi út - M5 - M0-ás körgyűrűt jelentené.

A fehér zóna a Nagykörút vonalán kívüli területeken lenne. Minden olyan területet magába foglalna, amely nem része a piros folyosónak. Ide a 7,5 tonnánál nehezebb teherautók csak engedéllyel, díjfizetés után és kizárólag 10.00 és 16.00 óra között hajthatnának be. A 3,5 tonnánál nehezebb autók csak célforgalmi szándékkal közlekedhetnének itt.

A zöld zóna a pesti Nagykörút, valamint a budai körút BAH csomópontig terjedő övezeteken belüli utcákat jelentené. Ide csak 3,5 tonnánál kisebb szállítókapacitású teherautók hajthatnának be. A 7,5 tonna feletti járművek csak kivételes esetben (például építkezés), külön díjfizetés ellenében hajthatnának be. E zónában a végső cél az, hogy az áruszállítás teljes mértékben kisteherautókkal valósuljon meg.

Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×