Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
336.8
bux:
124367.52
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Verespatakról és a Székelyföld fejlesztéséről is tárgyalt a román külügyminiszter - a nap legfontosabb hírei

Budapesten tárgyalt a román külügyminiszter, aki találkozott Sólyom László államfővel, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Göncz Kinga külügyminiszterrel is. A látogatáson megállapodás született a következő közös kormányülés helyéről és időpontjáról is.

Budapesten a román kisebbségi törvény szükségességéről és a romániai magyar nyelvű felsőoktatás fejlesztéséről is tárgyalt Sólyom László államfő és Adrian Cioroianu román külügyminiszter. A köztársasági elnöki hivatal tájékoztatása szerint a megbeszélésen szó volt az egyházi és községi javak visszaszolgáltatásáról, emellett érintették azokat a témákat, amelyeknél a magyar államfő hivatalos romániai látogatása óta előrelépés történt. Ilyen például az 1956-os romániai magyar és román politikai elítéltek rehabilitálása, a Székelyföld fejlesztésére vonatkozó elképzelések és a verespataki beruházás felfüggesztése. A román külügyminiszter budapesti látogatásán tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is. A magyar kormányfő és a román diplomácia vezetője egyetértett abban, hogy a következő közös kormányülésen főként a regionális együttműködés fejlesztésének lehetőségeit kell áttekinteni. A következő, harmadik magyar-román együttes kormányülést november 14-én, a romániai Nagyszebenben tartják.

Egységesíti az adó 1 százalékának felajánlási határidejét a kabinet. Budai Bernadett kormányszóvivő elmondta: 2008-tól minden adózónak május 20-ig lesz lehetősége arra, hogy a kétszer egy százalékról rendelkezzen. A szóvivő szólt arról is, hogy az adminisztrációs terheket enyhíti a közzétételi kötelezettség módosítása; eszerint a jövőben ingyen megjelentethetik elszámolásukat a civil szervezetek a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján.

Célzott, tudatos és szigorú lépéseket helyezett kilátásba feketefoglalkozatás és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében a szociális és munkaügyi miniszter. Lamperth Mónika kutatói becslésekre hivatkozva a 2006-os GDP-hez képest a feketegazdaság arányát 17-20 százalékra tette. Hangsúlyozta: a kormány nem akarja a vállalkozókat feleslegesen zaklatni. Lamperth Mónika szerint komoly visszatartó erő, hogy azok a vállalkozások, amelyeket valamiért elmarasztalt a munkaügyi hatóság rendezetlen munkaügyi kapcsolatok, vagy bármilyen munkaügyi vétség miatt, nem vehetnek részt közbeszerzéseken, nem pályázhatnak állami, illetve unós forrásokra.

Hektáronként legfeljebb 40 ezer forint összegű támogatást kaphatnak azok a szőlő- és gyümölcstermelők, akik ez év tavaszán száz százalékos fagykárt szenvedtek. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg. A támogatás feltételei között szerepel, hogy azt csak regisztrált termelők kaphatják, rendelkezniük kell a kárenyhítési alappal kötött szerződéssel, nem állhatnak csőd, felszámolás vagy végelszámolás alatt.

A megfenyegetetett országgyűlési képviselők védelmét az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára a kormány rendelheti el - közölte a Köztársasági Õrezred parancsnokának helyettese. Kardos Imre dandártábornok emlékeztetett: több kormánypáti és ellenzéki politikus, országgyűlési képviselő kapott fenyegető tartalmú üzenetet az elmúlt néhány napban. Mint mondta: jelenleg az Õrezred is csak a sajtóban megjelent információkat ismeri, ez azonban kevés ahhoz, hogy ilyen kezdeményezéssel éljenek.

Minél több területre szeretnék kiterjeszteni az unión belüli közös fellépést a visegrádi négyek államfői. A lengyel-, a cseh-, a szlovák- és a magyar köztársasági elnök ebben keszthelyi csúcstalálkozójuk első napján állapodtak meg. Lech Kaczynski, Václav Klaus, Ivan Gasparovic és Sólyom László egyetértettek abban, hogy jobb tárgyalási pozíciót teremthet számukra, ha országaik közös álláspontot fogalmaznak meg egyebek mellett az uniós elosztási rendszer átalakításában.

A magyar kormány elutasítja a kollektív bűnösség elvét, és sajnálatosnak, a két ország közös érdekeivel, az Európai Unió elveivel ellentétesnek tartja a szlovák parlament döntését a Benes-dekrétumok megerősítéséről - közölte a kormányszóvivő, miután Pozsonyban határozatban szentesítette a parlament a felvidéki magyarok és németek II. világháború utáni meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumok érinthetetlenségét. A Fidesz szerint elfogadhatatlan a Benes-dekrétumokról hozott szlovákiai parlamenti döntés. Az ellenzéki párt külügyi kabinetjének vezetője, Németh Zsolt azt mondta: barátságtalan lépésnek tartják a határozatot, különösen azután, hogy szeptember 14-én, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésén mind az 5 magyarországi parlamenti párt aláírta a szlovák-magyar megbékélés szükségességéről szóló dokumentumot.

Életének 85. évében elhunyt Polcz Alaine pszichológus, író - tudatta Bulkainé Ádámosi Margit, a művész egyik barátja. Polcz Alaine temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk

Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések szerint a háttérsugárzás nem nőtt meg – erről is beszélt az InfoRádió EnergiaVilág című műsorának nyilatkozva Aszódi Attila atomenergetikai szakértő. Közben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Rafael Grossi pénteken bejelentette: a NAÜ egy új nukleáris megállapodás létrehozásán dolgozik az Egyesült Államok és Irán között.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×