Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.6
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

P + R parkoló épül az Örs vezér terén

Újabb P + R parkolók építését tervezi a főváros. Jelenleg nagyjából 4 ezer ilyen férőhely van Budapesten, holott az agglomerációból naponta 400 ezer autó érkezik. Uniós forrásból további 2 ezer építésére lesz lehetőség.

Elsősorban a HÉV és az elővárosi vasútvonalak megállóinál építene új P+R parkolókat a főváros - mondta az InfoRádiónak Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.

A nemzetközi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ezeket a kötött pályás közlekedési eszközök végállomásánál érdemes kialakítani.

A főváros agglomerációjához több mint 100 település tartozik. Még ebben az évben 1 milliárd forintos európai uniós támogatást kap a közép-magyarországi régió erre a célra.

Ennek felét Budapesten belül, másik felét pedig az elővárosokban akarják felhasználni.

A főpolgármester-helyettes szerint az egy villamosjegy áráért igénybe vehető parkolóhely kialakítása minimum 500 ezer, maximum 2,5 millió forintba kerül. Azaz az összegből legfeljebb 2 ezer hely építhető.

Pedig a fővárosba csaknem 400 ezer autó érkezik az elővárosokból nap mint nap. Jelenleg egy százalékuk talál magának P + R parkolót, és úgy tűnik, a beruházás után is legfeljebb másfél százalékuknak lesz helye.

Hagyó Miklós azt is elmondta: hamarosan hozzákezdenek az Örs vezér terén is egy nagyobb parkoló építéséhez, ahol nagyjából 300-500 autó napi parkolását tennék lehetővé.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×