Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
324.66
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Gerő: fantáziátlan kormány, lusta ellenzék

Gerő András szerint Magyarországon fantáziátlan kormány áll szemben a lusta ellenzékkel. A történész a XXI. Század Intézet fórumán úgy fogalmazott: a politikai eliteket mindig a körülmények kényszerítik a reformokra, és mivel a jelenlegi ellenzék semmit sem kínál, a kormány megteheti, hogy csak technokrata lehetőségekben, kizárólag spórolásban gondolkozzon.

Az ELTE BTK gazdaság- és társadalomtörténeti tanszékének vezetője az InfoRádiónak azt mondta: a lusta ellenzékiek mindent tagadnak, és azt gondolják, hogy elég Gyurcsány távozását sürgetni.

A másik oldal azt mondja, hogy ezzel nem kell foglalkozni, és viszi tovább a technokrata dolgait. Ebből nem áll össze semmi olyasmi, ami a magyar embereket rávenné arra, hogy a számukra fontos dolgokon gondolkodjanak - hangsúlyozta Gerő András.

A történész felhívta a figyelmet a magyarországi civilizatórikus problémákra, például, hogy a magyarok 40 százaléka légszennyezett, 20 százaléka pedig zajszennyezett területen él.

Az Európai Unió polgárainak fele beszéli az angolt társalgási szinten, miközben Magyarországon ez az arány csak 16 százalék, ennek megfelelő az internethasználat is - tette hozzá.

A tanszékvezető professzor kiemelte: Magyarország minden, az életminőséget mérő mutatóban rosszul áll, az EU átlagában például az emberek tíz évvel élnek tovább egészségesen, mint a magyarok.

"Talán másképp alakulnánk a politikai törésvonalak, ha az eddigiek mellé bekerülne a rendszerbe még egy koordináta, amelyre javasoltam egy politikai jelszót: éljen a magyar" - vázolt egy alternatív utat Gerő Andrást.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×