Infostart.hu
eur:
392.35
usd:
342.82
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

"Jövőre nem lesz megszorítás" - a nap legfontosabb hírei

A nemzeti összetartást, a versenyképesség megőrzését és a szociális rendszer korszerűsítését emelte ki a kormányfő a Baloldali Önkormányzati Közösség konferenciáján, Balatonszemesen. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a baloldalnak döntő felelőssége van abban, hogy ezekre a kérdésekre választ adjon.

A szocialista pártelnök szerint az idei után jövőre már nem kell megszorításokra számítani. A kormányfő fontosnak nevezte a szürke és a feketegazdaság visszaszorítását.

A Fidesz szerint viszont a kormány jövőre ismét emeli az adókat, többe kerül majd az energia, 8 százalékkal csökken a nyugdíj, és tovább tart a reálbér-csökkenés. Szijjártó Péter, a párt szóvivője hangsúlyozta: az újabb elvonások ellehetetlenítik az önkormányzatokat is, amelyek így kevesebbet költhetnek útépítésekre, iskola- és kórházfenntartásra.

Kisebbségi Kerekasztal

Megalakult a magyarországi kisebbségek érdekképviseleti és egyeztető fóruma, a II. Kisebbségi Kerekasztal Budapesten. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman kezdeményezésére életre hívott egyeztető fórum célja, hogy a kisebbségi közösségek közös álláspontot kialakítva együtt lépjenek fel saját érdekeik érvényesítéséért.

Nincs közeledés a koalíciós egyeztetésen

Továbbra sem közeledtek az álláspontok az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról tartott újabb koalíciós egyeztetésen. A Parlamentben tartott tanácskozáson az MSZP és az SZDSZ vezetői és szakpolitikusai a biztosító társaságok képviselőit hallgatták meg. Az egyeztetéseket hétfőn folytatják.

A megbeszélés után Horváth Ágnes szabaddemokrata egészségügyi miniszter kontruktívnak nevezte a vitát, de részleteket nem mondott. Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke arról beszélt: az eredeti menetrendnek megfelelően még az idén el kell fogadni az ágazat átalakításáról szóló törvénycsomagot, hogy az jövőre életbe léphessen.

A kisebbik kormánypárt továbbra is három feltételhez ragaszkodik az egészségügyi reformnál. Azt szeretnék, hogy az átalakítással ne legyen monopolhelyzet a biztosítók között, a biztosítási egységek már működő rendszerhez igazodjanak, és a magánbiztosítóknak megérje befektetni. Az MSZP továbbra is úgy véli, hogy területileg egybefüggő régióknak kell létrejönni, amelyekben egy pénztár tevékenykedik.

Átvenné a kórházat a kerület

Átvenné a fővárostól a Szent Margit Kórházat a III. kerület. A városrész polgármestere azt mondta: ezt mindenképpen meg kell tenniük, mert ami az idén történt Észak-Buda egészségügyi ellátásában, az veszélyezteti a kerület és az agglomerációban élők egészséghez való jogát. Bús Balázs hangsúlyozta: a kezdeményezésről - várhatóan két hét múlva - a kerületi közgyűlés dönt. A polgármester egy kérdésre válaszolva közölte: a működtetés mellett a tulajdont is átvennék, mert csak így lehet gazdaságosan működtetni az intézményt.

Székházat vett az MSZP

A Magyar Szocialista Párt megvette a VI. kerületi egykori KPVDSZ-székházat - közölte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Sáling József a nap folyamán történt adásvétel részleteiről nem kívánt nyilatkozni, de elmondta, hogy az ügylet az év végig zárul le.Sérelmes a törvénymódosítás

A Magyar Bankszövetség sérelmesnek tartaná a bankszektor szempontjából, ha elfogadnák a társasági adótörvény kockázati céltartalék-képzéssel összefüggő módosítását - közölte a szervezet szóvivője. Müller János emlékeztetett: a 90-es évek elején már felmerült az a javaslat, hogy a bankok által képzett céltartalék az adóalapot növelje, de szakmai szempontok alapján elvetették. Hozzátette: az intézkedés adóhatása a bankszövetség szerint a 2006. évi mérlegadatok alapján 17-18 milliárd forint lenne. Müller János elmondta: a bankszövetség felmérést készíttet arról, hogy e téren mi a nemzetközi gyakorlat. Szakértőik úgy tudják, abszolút többségben vannak azok az országok, amelyekben a céltartalék-képzés nem növeli a adóalapot.

Árkartell a pékeknél?

Helyszíni szemlét tartott négy sütőipari társaságnál a Gazdasági Versenyhivatal, mivel feltételezhető volt, hogy a cégek áraikat egyeztetve értékesítik termékeiket. A szervezet elnöke közölte: a helyszíni vizsgálatokat a Magyar Pékszövetség ellen májusban indult versenyfelügyeleti eljárás keretében tartották. Nagy Zoltán a vizsgálat előzményéről azt mondta: a Magyar Pékszövetség több ízben jelezte: szeptember közepe után az ország minden területén várhatóan 200 forint felett lesz az átlagos minőségű kenyér kilónkénti ára.

Elérte az első állomást a fúrópajzs

Elérte az első állomást a 4-es metró fúrópajzsa - jelentette be a főpolgármester. Demszky Gábor a helyszínen rögtönzött sajtótájékoztatóján elmondta: a munkások a Tétényi útnál, 14 méter mélyen törték át a betonfalat, nem messze onnan, ahol 10 nappal ezelőtt beomlott egy munkagödör. Hozzátette: a fúrószerkezetet várhatóan 2 hét alatt húzzák át a kiépítendő síneken az állomás másik végére, majd megkezdik a Bocskai úti megállóhoz vezető alagút fúrását. A szabaddemokrata politikus beszámolt arról is, hogy jól haladnak a munkálatokkal, így a módosított metróépítési ütemtervnek megfelelően 2009 májusában érkeznek az alagútfúró pajzsok az első szakasz Keleti pályaudvari végállomásához.

Lassul az apadás

Az újabb árhullám érkezése miatt lassul az apadás a Dunán. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint Budapesten, pénteken 615 és 625 cm között várhatóan megáll az apadás, és csak vasárnapra süllyed 600 cm alá a vízszint. A Duna csütörtök este 790 centiméteren tetőzik Bajánál, Mohácsnál holnap reggelre várják a legmagasabb vízszintet. A tájékoztatás szerint a Felső-Dunán elindult kisebb árhullám Nagybajcsnál 22 centiméteres emelkedést okozott eddig, Komáromnál pedig megállt az apadás. A Körösök vízgyűjtőjén lehullott csapadék kisebb, de heves árhullámokat indított el. A minisztérium összesítése alapján 595 kilométer védvonalon tartanak árvízvédelmi készültséget, ebből 69 kilométeren másodfokú a készültség. A belvízzel elöntött terület nagysága 6 ezer hektár.

Negyven rendőr bíróság előtt

Mintegy 40 rendőrnek kell bíróság elé állnia a tavaly őszi zavargások során tanúsított magatartása miatt - jelentette be a Fővárosi Főügyészség és a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A tájékoztatás szerint a szeptemberi zavargásokkal összefüggésben 23 rendőrt azonosítottak, közülük 21-el szemben emeltek vádat, az októberben történtek után pedig 27 rendőrt azonosítottak és közülük 18 ellen emeltek vádat. Falvai Zsolt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője hangsúlyozta: a rendőrség felső vezetése minden segítséget megadott, ugyanakkor az alegységek parancsnokai már közel sem bizonyultak ilyen együttműködőnek. Az ügyészség képviselői a sajtótájékoztatón hangsúlyozták: a közölt adatok a jelenlegi állást tükrözik, a végleges adatokra még várni kell.Buszbaleset: letartóztatási indítvány

A tegnap Békés megyében árokba borult busz vezetőjének előzetes letartóztatását indítványozza a rendőrség. A Vésztő és Bélmegyer között történt balesetben hárman meghaltak és 32-en megsérültek. Gyurosovics József megyei rendőrfőkapitány elmondta: a sofőr elismerte, hogy nem az út-és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. Hozzátette: a buszban lévő tachográfot is vizsgálják, az eddigi adatok szerint a jármű megfelelő műszaki állapotban volt. A három, életveszélyes állapotban kórházba került utas közül már javult a Berettyóújfaluban kezelt 18 éves nő állapota.

A rendőrség és az ügyészség is hibázott Malina Hedvig ügyében

Szlovákia legfőbb ügyésze szerint a rendőrség és az ügyészség is hibázott Malina Hedvig ügyében. Dobroslav Trnka egy szlovák kereskedelmi rádióban azt mondta: a Nyitrán megvert magyar egyetemista ügyében indult nyomozati akták áttanulmányozása után jutott erre a megállapításra, de részleteket nem közölt. A Nyitrán tanuló Malina Hedvig szerint azért verték meg tavaly augusztusban, mert magyarul beszélt. A szlovák rendőrség szeptemberben zárta le a nyomozást, és akkor Robert Kalinák belügyminiszter azt állította, hogy a cselekmény nem történt meg. Nemrég a szlovák rendőrfőkapitány elképzelhetőnek nevezte, hogy valóban megverték a magyar lányt, de úgy vélte, az eset nem úgy történt, ahogy Malina Hedvig állítja. Közben a lány ellen hamis tanúvallomás és a hatóság félrevezetésének gyanúja miatt vádindítvány készült Szlovákiában.

Corvinus-díj Csáky Pálnak

Corvinus-díjjal tüntetik ki Csáky Pált, a szlovák kormány volt miniszterelnök-helyettesét, írót Szlovákia európai uniós tagságának előkészítéséért és az egységesülési folyamatban játszott szerepéért, a magyar kisebbségek kulturális-politikai képviseletéért - közölte a Budapesti Európa Intézet. A díjat Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, az intézet alapító igazgatója adja át pénteken.

Három földrengés Indonéziában

Három nagy erejű földrengés rázta meg Indonéziát huszonnégy óra leforgása alatt, a rengések után mindannyiszor szökőárriadót hirdettek, de mindegyiket lefújták. A földmozgások közül - amelyeket vagy 30 kisebb-nagyobb utórengés követett - az első volt a legerősebb, elérte a Richter-skála szerinti 8,4-es fokozatot. Legalább 10 ember meghalt, a sérültek számát félszázra becsülik.

Egy ausztráliai szeizmológus szerint csak a szerencsén múlt, hogy az indiai-óceánon bekövetkezett rengés után Indonézia megmenekült egy újabb pusztító szökőártól: a rengés ugyanis nem a part felé, hanem délnyugati irányban, a nyílt óceán felé keltett hullámokat, nem úgy, mint 2004 decemberében, amikor pusztító szökőárként zúdultak a tengerparti területekre, több mint 200 ezer ember halálát okozva. A helyi idő szerint szerda esti és csütörtöki indonéziai földrengések elsősorban a part menti övezetben okoztak súlyos károkat. Az indonéziai Padangban, Nyugat-Szumátra tartomány székhelyén sok épület összedőlt, többen a romok alatt rekedtek.

Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×