Infostart.hu
eur:
392.35
usd:
342.82
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

Egy rendőrt ítéltek el a tavaly őszi túlkapások miatt

Eddig összesen 39 rendőrrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség a tavaly őszi tüntetéseken tapasztalt rendőri törvénytelenségek miatt - mondta Falvai Zsolt, a szervezet vezetője. Ez idáig csupán egy rendőrrel szemben hoztak ítéletet, de az sem jogerős.

A tavaly őszi eseményekkel kapcsolatos rendőri túlkapások miatt eddig összesen 50 rendőrt azonosított, ebből 39 rendőrrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség - mondta Falvai Zsolt, a szervezet vezetője.

Emellett több eljárás jelenleg is folyamatban van. Mint azt az ügyészség korábban közölte, csaknem 160 eljárást indítottak a bejelentések, illetve a hivatali kezdeményezések miatt. Falvai Zsolt kitért arra is, hogy az ügyészség munkáját megnehezítette, hogy gyakran nem találták a bűncselekmények sértettjeit, a rendőrök azonosító jelet nem, de sisakot vagy maszkot viseltek, illetve a rendőrségi hierarchia bizonyos szintje alatt a rendőrök nem segítették az ügyészség munkáját.

Sólyom László is felvetette a problémát

Így többnyire testsúly és magasság alapján azonosította a rendőröket az ügyészség. Ezt a problémát egyébként Sólyom László köztársasági elnök is érintette az országgyűlés őszi ülésszakának első napján, a Parlamentben mondott beszédében.

Az államfő úgy fogalmazott: nagyon kevés ügy jut el a bírósági tárgyalásig, mert az elkövetőket nem tudja azonosítani az ügyészség, és ebben a rendőrség egyáltalán nem együttműködő. Erre Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter levélben úgy reagált: információi szerint a rendőrség minden kért adatot megküldött az ügyészségnek, és a eljárások tapasztalatai nem adnak okot arra a feltételezésre, hogy az elkövetők jelentős része büntetlenül marad.

Egy rendőr tett beismerő vallomást


A civilek elleni eljárások Falvai Zsolt, a nyomozó ügyészség vezetőjének indoklása szerint azért voltak gyorsabbak, mert a tanúk (a rendőrök) már adottak voltak, és sok gyanúsítottat már a helyszínen elfogtak. Civilekkel szemben egyébként az eljárások közel felénél történt vádemelés, a többi esetben megszüntették az eljárást. Az eljárás alá vont rendőrök között egyébként csak egy volt, aki beismerő vallomást tett, igaz ez a civilek oldalán sem volt jellemző.

A tavaly őszi események kapcsán egyébként eddig csupán egy rendőrrel szemben született bírósági ítélet. Õt katonai bíróság védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett súlyos testi sértés és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és lefokozta.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×