Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
315.67
bux:
153189.48
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Szeptember 4-én BKV-sztrájk

Szeptember 4-én üzemkezdettől 13 óráig sztrájkol a BKV dolgozóinak kétharmada - jelentette be a sztrájkot hirdető szakszervezet elnökhelyettese, a létrehozott sztrájkbizottság elnöke.

A sztrájkbizottság elnöke közölte: azért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, mert péntek délelőtt 10 óráig nem kaptak konkrét béremelési ajánlatot a cégvezetéstől.

Földényi György hozzátette: ezután átadták Antal Attila vezérigazgató titkárságán a sztrájk meghirdetéséről szóló bejelentésüket.

A BKV Zrt. sajtóirodájának munkatársa azt mondta, hogy az ügyben később ismerteti álláspontját a közlekedési vállalat vezetése.

Csütörtökön a BKV három másik szakszervezete is sztrájkot helyezetett kilátásba, mert úgy látják: a cégvezetés nem törekszik a megállapodásra.

A közlekedési vállalat 15 ezer forintos béremelést ajánlott csütörtökön a második félévre is.

Tóth Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes azt mondta: emellett a szakszervezetekkel együtt kidolgoznának egy olyan bérbesorolási rendszert, amely csökkenti az alkalmazottak fizetése közötti különbséget, egyeztetnének a szociális juttatásokról, és ígéretet tesznek arra is, hogy az első fél évben megtakarított mintegy 120 millió forintot az év második felében szétosztják a dolgozók között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: Magyarország megismerte a saját erejét

A kormányfő napirend előtt fejtette ki gondolatait az Országgyűlésben, felszólalásának a „Mi a magyar érdek” címet adta,
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×