Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Csak később utazhatnak a nyolcmillió éves fák

Nem szerda reggel, hanem csak pénteken szállítják a miskolci Herman Ottó Múzeumba azokat a nyolcmillió éves famaradványokat, amelyeket az elmúlt hetekben fedeztek fel Bükkábrányban, egy bányaterületen.

A távirati iroda információi szerint a közútkezelő társaság technikai okokra hivatkozva csak péntek estére adta meg az útvonalengedélyt.
Veres László, a múzeum igazgatója azt mondta: a matuzsálemi korú fatörzsek már a bányaterület bejárata előtt vannak.

A szakember hangsúlyozta: a maradványok szállítását fektetett állapotban tervezték, és csak a kivágáskor tisztázódott, hogy a fatörzseket feltárt állapotukban, állítva kell eljuttatni a múzeumba, ezért kellett útvonalengedélyt kérni.

A 8 millió éves mocsárcipruserdő-maradvány a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő bükkábrányi bánya területén került elő, a még lábon álló fák megőrizték eredeti faszerkezetüket.

Pusztai Tamás, a múzeum régészeti osztályvezetője korábban azt mondta: a mocsárciprus-erdő fái azért egyediek, mert épen maradtak, és eredeti helyükön, álló helyzetben konzerválódtak.

A feltárt 16 fa nem szenesedett el és nem kovásodott meg, az öt-hat méter magas, másfél-három méter átmérőjű fatörzsek eredeti helyükön állnak, eredeti formájukban és anyagukban konzerválódtak.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×