Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
320.85
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Százmilliókat bukhat a főváros és a BKV?

Versenyhivatali figyelmeztetés ide, főpolgármesteri felbuzdulás oda, nem perli kártérítésért sem a főváros, sem a BKV az útfelújításoknál kartellezésért megbírságolt útépítő cégeket. Az önkormányzat óvatos, a BKV viszont már lehet, hogy lekésett a lehetőségről is. A tét milliárdos összegű.

Nem perli sem a főváros, sem a BKV egyelőre a 2001-2002-es útfelújításokon kartellezésért megbírságolt útépítő cégeket. A Gazdasági Versenyhivatal két hónapja levélben figyelmeztette Budapestet és a közlekedési céget, hogy tavasszal lejár az az öt év, ami a kártérítési per megindítására nyitva áll.

Tiba Zsolt, Budapest főjegyzője az InfoRádiónak elmondta, hogy az érintett cégek és a versenyhivatal között per folyik, amelynek eredményét megvárja a főváros.

Hozzátette, hogy egy ügy évült volna el eddig, amelyben pert ugyan nem indítottak, de megtették a szükséges jogi lépéseket.

Horváth Éva, a BKV-hoz tartozó DBR Metró Projektigazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a társaság jogi szakértői még vizsgálják a kérdést, de többet nem kívánt hozzáfűzni.

Demszky Gábor főpolgármester április elején még harciasan beszélt az üggyel kapcsolatban az InfoRádiónak. Elmondta, hogy a fővárosi kárigény jelentős, sőt még azt is felvetette, hogy kizárhatják az érintett cégeket a további közbeszerzési eljárásokból.

A Gazdasági Versenyhivatal 2005 szeptemberében bírságolt meg összesen nyolc útépítő céget a 2001-es és a 2002-es útfelújítások kapcsán kartellezés miatt.

A jogsértéssel érintett pályázatok értéke mintegy 5,8 milliárd forint volt. A két legnagyobb büntetést - 182-182 millió forintot - a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt kapta.

A 2001-es ügyek már biztosan elévültek, a 2002-es ügyek elévülési ideje a napokban jár le, ha a pályázat eredményhirdetésének napját vagy a szerződéskötés idejét nézzük.(Egy jogi értelmezés szerint a kifizetés napjától is kezdődhet az öt év.

Az InfoRádió úgy tudja, hogy a főváros nem szeretne kártérítési pert indítani, amíg az útépítő cégek és a GVH pere le nem zárul. Viszont nem szeretne kicsúszni a határidőből sem, mert ha később kiderül, hogy pert kellett volna indítani és már nem lehet, akkor akár a hűtlen kezelés tényállása is felvetődhet.

Ezért egyfajta köztes lépésként közvetlenül a határidő előtt jelzik kárigényüket a cégnél, mert ezzel kitolható az elévülés.

Az InfoRádió értesülése szerint eddig a Hídépítő Rt-nél jelezte kárigényét a főváros, de a többi cég is hamarosan sorra kerül. A 2001-es ügyekkel kapcsolatban az az álláspont, hogy azok lejártára nem figyelmeztetett a versenyhivatal, ezért ott nem vetődik fel a közvetlen felelősség kérdése.

A BKV esetében a 4-es metró építése keretében 2002-ben felújított Bartók Béla út kapcsán talált hibát a Versenyhivatal. Az intézmény a Strabag Rt., valamint az EGUT Rt. és a RING Kkt magatartását találta jogsértőnek, és 245 millió forintos bírságot szabott ki.

Ebben az ügyben a BKV valószínűleg kicsúszott a határidőből, mert a szerződést már több mint öt éve kötötték meg a munkákra.

Az ügyet bonyolítja, hogy az érintett cégek jelentős része jelenleg is szerződéses viszonyban áll vagy a fővárossal az útfelújítások, vagy a BKV-val a metróépítési munkák kapcsán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×