Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
317.12
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Közterület-foglalási díjat kér a metróépítőktől Újbuda

Mintegy 200 millió forintos közterület-foglalási díjat kér a 4-es metró kivitelező cégeitől a XI. kerület. Molnár Gyula polgármester elmondta: hibának tartja, hogy a cégek szerződéseibe nem került bele a közterület-használat kérdése, holott a kerület lakosainak el kell szenvednie, hogy három legfontosabb terüket egyszerűen lezárták előlük.

Molnár Gyula az InfoRádiónak elmondta: a XI. kerület komoly engedményeket tett a 4-es metró állomásait építő kivitelezőknek, és készen állnak arra, hogy a mintegy 2 milliárd forintos közterület-foglalási díjat akár 90 százalékkal csökkentsék.

A polgármester szerint minden építési vállalkozónak úgy kezdődik a kalkulációja, hogy a költségek rovatban, az anyagár és a munkabér mellett a közterület-használatot is bekalkulálja. Hozzátette: nem a fővárost, hanem a kivitelezőket terhelnék a mintegy 200 millió forintos díjjal.

Csakhogy az InfoRádió úgy tudja, hogy a közterület-használati díjat nem tartalmazza a kivitelezőkkel kötött szerződés. Sőt, mind a kivitelező, mind a főváros arra hivatkozik, hogy a területet közérdekű céllal foglalják, és a beruházás a kerület érdeke is.

"Barterrel" is rendezhető


Molnár Gyula hibának tartja, hogy a díjat nem tartalmazza a szerződés.

Szerinte a közterület-használati díj nem a kerület működtetéséhez szükséges, hanem azoknak a járulékos költségeknek és károknak a kompenzálására, amelyeket a kivitelező a terület használata során okoz.

A polgármester leszögezte: nem tartják lehetségesnek, hogy a díjat száz százalékban elengedjék.

Molnár Gyula elképzelhetőnek tartja, hogy vagyonértékesítéssel rendezze a főváros és a kerület az ügyet, mert például egyes lakásértékesítési kérdésekben van még elszámolási problémája a két önkormányzatnak.

Az InfoRádió megkérdezte az V. és a IX. kerületet is. Mindkét önkormányzatnál azt mondták, hogy ha a kivitelező kicsúszik a vállalt határidőből, akkor ők is megfontolják a közterület-foglalási díj kifizettetését.

Egyelőre azonban nem kérik a díjat, mint ahogyan a VIII. kerület sem, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy még nem aktuális az ügy.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×