Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
320.48
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Fordulatot vár a védő a felgyújtott lány ügyében

Ellentmondásos vallomások születtek az első tárgyaláson a magyarcsanádi lány felgyújtásának ügyében. Az ügyészség szerint a 16 éves vádlott tavaly július 20-án megerőszakolt és felgyújtott egy 18 esztendős lányt. A vádlott ügyvédje az InfoRádiónak azt mondta, hogy fordulat is elképzelhető az ügyben.

Nem zárható ki, hogy új információk merülnek fel, amelyek más megvilágításba helyezik a magyarcsanádi lány meggyilkolásának ügyét - mondta az InfoRádiónak a tárgyalás első napja után a vádlott védőügyvédje. Bene Zoltán nem mondta meg, hogy védence mit vallott.

A Délmagyarország című Csongrád megyei napilap szerint elképzelhető, hogy a Muki becenéven ismert fiú ismét azt állítja, nem egyedül követte el a gyilkosságot. Korábban a lány barátját, S. Norbertet nevezte meg tettestársként.

A bíróság hétfőn kegyeleti okokból a nyilvánosságot kizárva hallgatta meg a 16 éves vádlottat, illetve annak anyját és az áldozat barátját. Délután azonban mindenki hallhatta annak a tanúnak a szavait, aki az elhunyt lány barátjának biztosított alibit.

Ez a 65 éves férfi úgy nyilatkozott, hogy a lány barátjával, S. Norberttel július 19-én megbeszélték, hogy másnap horgászni mennek. Szavai szerint a fiú a bűncselekmény napján hajnali négy órakor bekopogott hozzá, és vele volt egy magas, szőke lány, illetve a vádlott.

A férfi átöltözött, és elindultak. Nem sokkal később azonban Norbert arra kérte a vádlottat, hogy vigye haza a lányt. Ezt követően szétváltak, és a vádlott a lánnyal elindult a buszmegálló felé.

A férfi Norberttel megállt egy kocsmánál, ahol kávét ittak, majd együtt horgásztak addig, amíg a fiú anyja telefonált, és arra kérte gyermekét, hogy menjen haza, mert rendőrök keresik.

A vádlott ugyanakkor tagadta, hogy az idős férfi házánál járt, és azt is, hogy onnan bárki megbízására a sértettet haza vagy a buszpályaudvarra vitte volna.

A tárgyalás ma a tanúk meghallgatásával folytatódik. Lesz egy új elmeszakértői vizsgálat is.

Ha bebizonyosodik, hogy a lányt a vádlott rabolta el, fosztotta ki, erőszakolta meg és gyújtotta fel, akkor Muki 15 év szabadságvesztést kaphat.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Terták Elemér: A népszerűtlen kiigazító intézkedéseket mielőbb meg kell hoznia a kormánynak

Terták Elemér: A népszerűtlen kiigazító intézkedéseket mielőbb meg kell hoznia a kormánynak

Csillag István a „12 rejtett aknát örökölt meg a Magyar-kormány – Avagy a lábon vett szavazók esete” című, a Portfolio-n közölt írásában fontos és időszerű ügyeket tesz szóvá. Az általa felsorolt 12 ügy többsége persze nem rejtett taposóakna: létezésükről már régóta tudunk, megszüntetésük indokát is látjuk, ám eddig mégsem történt meg a megszüntetésük. Az persze nyilvánvaló, hogy mindegyik intézkedésnek van haszonélvezője, ezért a megszüntetésüknek óhatatlanul kárvallottja is lesz. Azt kell azonban mindig mérlegelni, hogy a társadalom egészének szempontjából mi a jobb: az elérhető többletbevételből vagy a többletmegtakarításból lehet-e a korrekció fájó hatásait enyhíteni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×