Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.25
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

A Fidesz szerint olcsóbb is lehetne az áram

A villamos energia áremelés visszavonását és a "hazugságkampány" befejezését követeli a kormánytól a Fidesz. Szíjjártó Péter szóvivő hangsúlyozta: a havi 4-500 forintos többletkiadás súlyos, csaknem elviselhetetlen terhet jelentene a családok számára. Úgy vélte: a külső körülmények alapján nem emelni, hanem csökkenteni kellene az áram árát.

Az ellenzéki politikus visszautasította Kóka János gazdasági miniszter kijelentését, amely szerint az államnak nincs napi 26 millió forintja az áram árának támogatására.

Emlékeztett arra, hogy a minisztériumok napi 55-60 millió forintot költenek kommunikációra és protokollra.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pénteken hozta nyilvánosságra, hogy az általános lakossági áramtarifa 4,6 százalékkal emelkedik február 1-jével, míg az iparág dolgozóinak 5,2 százalékos lesz az áremelés.

Legutóbb a múlt év augusztus elsején emelkedett a közüzemi villamos energia végfelhasználói ára, akkor az általános lakossági tarifát 12,6 százalékkal emelték meg.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×