Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
316.8
bux:
153588.18
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Orbán nyugdíjkorhatár-emelést jósol

A Fidesz elnöke szerint szembefordult az MSZP-vel és az SZDSZ-szel a tavasszal még a kormánypártokat támogató többség. Orbán Viktor a párt által kezdeményezett vitasorozat újabb rendezvényén úgy fogalmazott: a régi többség azért foszlott szét, mert képviselői becsapták és megtévesztették az embereket.

A Fidesz elnöke szerint kiderült a mai politikáról, hogy igazságtalan. És ezt azokkal az emberekkel fizettetik meg, akik erről nem tehetnek. Orbán Viktor rámutatott: a régi többség képviselői becsapták és megtévesztették a választókat.

Az ellenzéki politikus a jelenlegi koalíciót arrogánsnak és kioktatónak nevezte, amely nem egyeztet, nem hallgatja meg a szakmai szervezetek véleményét. Úgy fogalmazott: azok győzködnek arról, hogy vállaljuk a felelősséget önmagunkért, akik semmilyen intézkedésükért nem vállalják a felelősséget.

Ráadásul Orbán Viktor szerint a közpénzek ellenőrzésének minden módját kiiktatták, a köztársasági elnököt pedig félretájékoztatták. A Fidesz elnöke úgy vélte: a kormány által elindított reformok is megbuktak.

Orbán Viktor hozzátette: az igazságtalanság békétlenséget szül. A béke viszont az igazságosságra és a harmóniára épül. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője közölte: az általuk elindított, négy hónapon át zajló vitasorozattal azt szeretnék elérni, hogy a sokszínű, nem pártalapon létrejött új többségben megtalálják azokat a pontokat, amelyek összetartják őket.

A volt miniszterelnök szerint a még mindig jelenlévő korrupció és a monopóliumok gátolják az előrelépést. Ismételten hangsúlyozta a munkát támogató gazdasági rendszer megteremését, ahol az igazságos politikának a sikert és a szolidaritást egyszerre kell szolgálnia. Éppen ezért gazdaságpolitikai fordulatot, adócsökkentést és a családok segítését szorgalmazta.

A Fidesz elnöke úgy tudja, hogy a kormány a következő hónapokban bejelenti a nyugdíjkorhatár emelését. Egyúttal kiemelte: Magyarországon nem lehet rászorultsági alapon szociálpolitikát folytatni. Ugyanis sokan élnek a szürkegazdaságban. Ezért fordulhat elő, hogy például multimilliárdosok is igényelhetnek gázártámogatást.

A konferenciát tavaly ősszel bejelentő és megszervező Navracsics Tibor frakcióvezető a rendezvény nyitóelőadásában arról szólt, hogy a ehhez hasonló vitasorozatot a Fidesz legutóbb 10 évvel ezelőtt csinált, a Polgári Magyarországért címmel.

A konferencián felszólalt még Kovács Miklós, a Kárpátaljai Kulturális Szövetség elnöke, a KDNP-s Soltész Miklós, Vukovich Gabriella statisztikus, a KSH volt alelnöke, valamint Rónaszékiné Keresztes Mónika zenetanár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×