Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
316.91
bux:
153506.42
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Számos országnál kevesebbet költünk gyógyszerre

Az OECD 2004-es jelentése szerint az Európai Unióban több mint 10 ország költ többet gyógyszerre, mint Magyarország - mondta az InfoRádiónak a GKI Egészségügy-kutató Intézet ügyvezető igazgatója.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter korábban azt mondta: a magyarországinál csak Franciaországnak és Görögországnak nagyobb a gyógyszerkiadása Európában.

Skultéty László azonban az InfoRádióban azt közölte: a dollárban kifejezett kiadások szerint 10 országban nagyobb a gyógyszerkiadás, de ha a kiadások vásárlóerejét nézzük, akkor még két országot, Hollandiát és Dániát is a nagyobb költők közé sorolhatjuk.

Az ügyvezető igazgató hozzátette: Magyarországon hét év alatt 30 százalékkal emelkedett az elfogyasztott gyógyszerek mennyisége, miközben a készítményekre háromszor annyi pénzt költött el az állam. Ez annak köszönhető, hogy az egészségbiztosító egyre drágább készítményeket von be a támogatotti körbe.

Egy doboz gyógyszer átlagára hét év alatt két és félszeresére emelkedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×