Infostart.hu
eur:
355.79
usd:
312.24
bux:
140968.55
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Fidesz: pénzkidobás Magyar Bálinték kinevezése

Pénzkidobásnak tartja az öt új államtitkár múlt heti kinevezését a Fidesz. Az ellenzéki párt frakcióigazgatója azt mondta: a Gyurcsány-kormány ismét becsapta a választókat, mert korábban a kormányzati apparátus csökkentését ígérte.

Répássy Róbert az InfoRádióban közölte: az adófizetőknek évente 80 millió forintba kerül az újonnan kinevezett politikusok fizetése.

A Fidesz képviselője hozzátette: az államtitkárságok költségeivel együtt ez az összeg körülbelül bruttó 200 millió forint.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az öt új államtitkár korábban olyan testület tagja volt, amelyben külön juttatás nélkül láttak el feladatokat.

A miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök a múlt héten nevezte ki államtitkárnak a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület öt tagját, Magyar Bálintot, Burány Sándort, Baja Ferencet, Kolber Istvánt és Németh Imrét.

Répássy Róbert szerint az államtitkárok olyan testület tagjaként kaptak kinevezést, amelyben addig külön juttatás nélkül láttak el feladatot.

A Fidesz frakcióigazgatója megdöbbentőnek nevezte, hogy miközben a lakosság éppen most szembesül a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedéseivel, a kabinet korábbi ígéreteivel ellentétben öttel emelte az államtitkárok számát.

Ez azt mutatja, hogy a kormány nem magán kezdte a spórolást, sőt, tovább folytatja azt a gyakorlatot, hogy bort iszik és vizet prédikál - fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Új történelmi csúcson az OTP!

Új történelmi csúcson az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde ezúttal is a felülteljesítők között helyezkedik el, az OTP pedig ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×