Infostart.hu
eur:
355.79
usd:
312.24
bux:
140968.55
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

A Fidesz kiszámolta a megszorítások költségét

Tájékoztató kiadványt juttat el minden háztartásba a Fidesz Magyar Polgári Szövetség - jelentette be Pokorni Zoltán, a párt alelnöke. Ebben az ellenzéki párt a többi mellett azt közli, hogy számításaik szerint mennyibe kerülnek minden egyes magyar állampolgárnak a megszorítások.

A hazugság ára címmel juttat el egy tájékoztató anyagot a Fidesz a napokban csaknem 3,5 millió háztartásba azzal a céllal, hogy rámutassanak: a Gyurcsány-kormány az ellenzéki párt szerint a tavaly áprilisi választás előtt nem azt ígérte, mint amit most megvalósít.

Pokorni Zoltán a Fidesz alelnöke a szórólapot bemutató tájékoztatón közölte: az internetes oldallal is támogatott kiadvány bebizonyítja, hogy a választások előtt Gyurcsány Ferenc mindent elkövetett, hogy az emberek ne ismerhessék meg a valóságot.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány által elindított változtatások nem reformok, hanem egy pénzügyi krízishelyzet, és a több évnyi hazugság és halogató politika ára.

Volt oktatási miniszterként kiemelte a tandíjat, amely a Fidesz szerint nem jelent plusz fejlesztési forrást, hanem egy eltitkolt, elhazudott eszköz.

Az alelnök hozzátette, hogy a kiadvány állításait a Központi Statisztikai Hivatal interneten elérhető adataira és a kormány tájékoztatásaira alapozták.

A szürke és piros színű szórólap a gázáremelés, a tandíj és a vizitdíj miatti pluszterhekre hívja fel a figyelmet.

Olyan megállapításokat tartalmaz például, hogy a Fidesz szerint az MSZP és az SZDSZ 60 milliárd forintot költ a kormányzati negyedre, pedig ez a pénz elég lenne a teljes gázár-kompenzációra.

Ugyanígy felrója a kormánynak, hogy az bútorokat vásárol és önmagát reklámozza. A legsommásabb megállapítás szerint minden magyar állampolgár 178.237 forintot fizet 2007-ben az MSZP-SZDSZ megszorításai miatt.

A fideszes kiadvány hátulján szocialista és szabad demokrata politikusok fotóit közlik azzal a szöveggel: "Gyurcsány Ferenc mellett ők döntöttek arról, hogy ön és családja viselje az MSZP-SZDSZ által okozott pénzügyi válság terheit".

MSZP: uszító ellenzékiség

A Fidesz nem a problémákat, a kihívásokat akarja legyőzni, hanem a vele szembenállókat. Nem használni akar az országnak, csak ártani a kormánynak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostani akciójuk - írta az MSZP-frakció.

A közlemény szerint a Fidesz ellenzékisége nem alkotó, hanem uszító.

Orbán Viktor és pártja a minél rosszabb a kormánynak, annál jobb a Fidesznek elvét követi. De nem a kormány, hanem az egész ország látja kárát, ha a legnagyobb ellenzéki párt nem képes szakítani az eddigi terror-politikával - vélekednek a szocialisták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Új történelmi csúcson az OTP!

Új történelmi csúcson az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde ezúttal is a felülteljesítők között helyezkedik el, az OTP pedig ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×