Infostart.hu
eur:
365.46
usd:
321.38
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Megszavazták a 2007-es költségvetést

Az Országgyűlés 208 igen, 163 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül elfogadta a 2007-es költségvetést.

Jövőre a bevétel 6669,5 milliárd forint, a kiadás pedig 8325,9 milliárd forint lesz, tehát a hiány 1.656,5 milliárd forintot tesz majd ki.

A szavazás előtt Varga Mihály, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy az államháztartás egyensúlyi helyzete 2002 óta folyamatosan romlik, az ország pedig eladósodik.

Az Orbán-kormány pénzügyminisztere hozzátette: támogatják Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezését, amely szerint 2008-tól csak pozitív elsődleges, vagyis az államadósság terhei nélkül számított egyenleggel fogadják el a költségvetést.

Kósa Lajos fideszes képviselő, Debrecen polgármestere azt mondta: az elfogadott büdzsé az eddiginél is rosszabb helyzetbe sodorja az önkormányzatokat.

Veres János pénzügyminiszter zárszavában hangsúlyozta: mindenképpen szükség van az önkormányzati rendszer átalakítására, és ebben számít az ellenzék támogatására is.

Ezermilliárdos pluszbevétel

Szakértők szerint a számok azt tükrözik, hogy a kormány elhatározta magát az idei - a GDP közel 10 százalékára rúgó - államháztartási hiány lefaragására.

Az egyensúly javulására elsősorban a bevételi oldal adatai adnak reményt: az adóemelések, az új adók és az adóalap kiszélesítése.

A szaktárca ezek révén mintegy ezermilliárdos bevételi többlettel számol. A plusz bevétel jelentős részét a lakosság fizeti meg, áfában, személyi jövedelemadóban, jövedéki adóban és járulékokban.

A hazai életszínvonal csökkenése árán csőd tehát nem fenyegeti Magyarországot - ebben az elemzők többsége egyetért. Igaz, fellendülésre sem számíthatunk - ezt viszont Bokros Lajos mondja.

A volt pénzügyminiszter a Figyelőnek adott interjúban úgy fogalmaz: a sikeres reformokhoz hitelesebb, a szakértelemnek nagyobb szerepet adó, és jobban kommunikáló kormányzatra van szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés jöhet Európa tőzsdéin. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×