Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.27
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"Ha egymás nyakát nem fojtogatási szándékkal vesszük célba"

Hat témában kezdeményeznek közös párbeszédet a parlamenti pártok januártól - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, a szabaddemokraták által kezdeményezett ötpárti egyeztetés után. Az ország jövőjét érintő legfontosabb témák meghatározásában a pártok képviselői hamar konszenzusra jutottak.

A versenyképesség, a nemzetpolitika, a közélet tisztulása, a társadalmi igazságosság, valamint a demográfia és a szolgáltató állam témájában kezdenek párbeszédet januártól a parlament pártjai - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a pártja által kezdeményezett ötpárti egyeztetés után.

A megbeszélésen az összes parlamenti párt képviselői megjelentek. Kuncze Gábor szerint ez azt bizonyítja, hogy a véleménykülönbségek ellenére is van lehetőség a tárgyalásra.

"Mindenki elfogadja, hogy a másik az ország jövője érdekében akar tenni, és ezért tartja tiszteletben mindenki a másik eltérő véleményét" - fogalmazott az SZDSZ elnöke.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője elmondta, már az is eredmény, hogy a pártok érdemi párbeszédet kezdenek.

"Nem azt várjuk, hogy a tárgyalások végén minden egyes témában egymás nyakába borulunk, de már azt is eredménynek tartjuk, és lehetséges eredménynek, ha egymás nyakát nem fojtogatási szándékkal vesszük célba" - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.

Hasonlóan látják a problémákat

Navrascsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a parlament pártjai nagyjából azonosan látják az ország előtt álló problémákat, ezt bizonyítja az ötpárti egyeztetés sikere is.

"Az, hogy viszonylag rövid időn belül hat témában meg tudtunk állapodni, az azért jól jelzi, hogy az öt parlamenti frakció nagyjából azonosan látja a jövő Magyarországa előtt álló problémákat" - jelentette ki a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a tiszta közélet megteremtésének fontosságát hangsúlyozta az egyeztetés után: "Nagyon fontos, hogy a tárgyalandó témák közé a tisztább közélet megteremtése felvétetett, és abban bízom, hogy egy ilyen fontos kérdésben a pártok delegáltjai nagyon hasonló álláspontot tudnak kialakítani".

A januárban kezdődő megbeszélések várhatóan nem lesznek nyilvánosak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×