Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
317.18
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Lendvai Sólyommal vitatkozik

Az MSZP frakcióvezetője nem ért egyet az államfőnek azzal a véleményével, hogy a baloldal identitásválságban van.

"Ha identitáskeresésről és -megerősítésről van szó, akkor egyetértek Sólyom Lászlóval, ha identitásválságról, akkor nem" - mondta Lendvai Ildikó Sólyom László múlt pénteki nyilatkozatára utalva.

A köztársasági elnök az InfoRádióban elmondta: az identitásválság számára nem kétséges, hiszen úgy látja, nincs mihez kötődnie annak a baloldali tömegnek, amelynek baloldali kormánya liberális gazdaságpolitikát folytat.

Az MSZP frakcióvezetője azonban úgy véli, természetes, hogy a körülményekhez igazodva minden politikai erő újrafogalmazza a maga identitását, és új eszközöket keres céljai megvalósításához.

Lendvai Ildikó szerint vannak olyan állandó baloldali értékek, amelyek változatlanul "a baloldali identitás gerincoszlopát, tartóerejét" adják, és amelyeket minden korban más-más eszközökkel kell megvalósítani.

A baloldali politikus ezek közé sorolta a társadalmi különbségek csökkentését, a leszakadás meggátlását, az esélyadást és a szolidaritást.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×